Baba

Így erősítsd a kötődést a babáddal, ha nem tudod szoptatni

Azt mondják a szakértők, hogy a szoptatás erősíti a kötődést, de akkor mi lesz az apukákkal és azokkal az anyukákkal, akik nem tudnak szoptatni? Erre is van megoldás.

Az apukák egyértelmű, hogy kimaradnak a szoptatásból és előfordulnak olyan helyzetek is, amikor anya nem tud vagy nem akar szoptatni, ami szintén teljesen rendben van. De ettől még nem kell lemondani arról, hogy hasonló módon erősödjön a kötődés a szülők és a baba között.

Sarah Stampflee amerikai csecsemős nővér tanácsait érdemes megfogadni mindenkinek, akár szoptat, akár nem.

A bőrkontaktus az egyik legjobb formája a kötődés erősítésének a baba és a szülők között. Nemcsak lelkileg tesz jót mindkét félnek, hanem még a baba immunrendszerének fejlődését is segíti, sőt a baba alvására és az általános növekedésére is pozitív hatással van.

Persze ez nem azt jelenti, hogy csak úgy lehet kötődni, ha folyton félmeztelenül mászkál mindenki a lakásban és magára tapasztja matricaként a babáját. A nővér szerint bármilyen interakció erősítheti a kötődést.

kötődés apa anya

Bármilyen interakció erősítheti a kötődést

Az apáknál, akik kevesebb időt töltenek napközben a babával, különösen fontos, hogy minél többet beszéljenek hozzá, meséljenek neki, ringassák. Minden pozitív, gondoskodó érintés számít a kötődésben a babáknak. Még amikor hülye arcokat vágnak neki a szülők, az is lehetőség számára az érzelmi kapcsolódásra.

Így erősítsd a kötődést:

  • Vedd le a pólódat, és a félmeztelen babát fektesd a mellkasodra.
  • De ha nincs lehetőséged a félmeztelenségre, akkor ruhában is jót tesz, ha magadon altatod el.
  • Beszélj hozzá minél többet.
  • Figyeld a jeleket, és ha úgy látod, igényli a társaságodat, állj a rendelkezésére.

Szinte bármilyen tevékenységgel erősítheted a kötődést. Akár akkor is, amikor elviszed sétálni. A kulcs az, hogy beszélni kell a babához, hiába nem kapsz tőle reakciót, tudja és élvezi, hogy hallja a hangodat. Mutogasd meg neki, mit látsz, hogy ott sétál egy kutya vagy hogy hány piros autó van az utcán. Ezzel mind közelebb kerül hozzád érzelmileg.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése