Baba

Okosabb lesz a gyerek, ha ugyanazt olvasod neki újra meg újra

Lehet, hogy már halálra unod, hogy minden este ugyanazt a mesét kell olvasnod a gyereknek, de tedd túl magad rajta, mert a tudomány szerint ettől még okosabb lesz a gyermek.

Bizony, az iskolára is felkészíted azzal, ha újra meg újra ugyanazt a mesét olvasod fel a gyermekednek. Azzal, hogy minden este olvasol neki, már eleve bővíted a szókincsét, hiszen minden gyerek a tapasztalatai és szövegértelmezés segítségével tanul új szavakat. A gyerekirodalom olyan nyelvezetet használ, ami játszik a szavakkal, ezt pedig önkéntelenül is megtanulja a gyermek a mese hallgatása közben.

Ha pedig a gyerek széles szókinccsel érkezik majd az iskolába, akkor könnyebben tudja befogadni a tananyagot és értelmezni a feladatokat. Úgyhogy ha legközelebb is milliomodszorra kéri, hogy olvasd fel ugyanazt a mesét, jusson eszedbe, hogy az életre készíted fel vele.

olvasás esti mese gyerek

Az esti mese nemcsak arra jó, hogy elaltasd a gyermeket. (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)

Hogy még izgalmasabb legyen az esti meseolvasás, bevethetsz pár trükköt:

Kérdezz! – Nem a szöveget kell visszakérdezni, csak a mese témájával kapcsolatban érdemes feltenni kérdéseket. Ha barátságról szól a mese, akkor a gyereket meg lehet kérdezni például a saját barátairól. Illetve a véleményét is ki lehet kérni arról, hogy szerinte hogyan viselkedett a főhős.

Mutasd meg az új szavakat! – Ha olyan szóval találkoztok a mesében, amit még nem gyakran hallhatott a gyerek, akkor hívd fel rá a figyelmét, mondd el, mit jelent, és hogy milyen szövegkörnyezetben szoktuk használni.

Kérdezd az illusztrációkról! – A gyerekkönyvekben szerencsére tengernyi illusztráció szokott lenni, részletgazdag, csodás rajzok, amikről fel tudsz tenni rengeteg kérdést. Keresse meg a virágot vagy az elbújt katicát a képen, vizsgáljátok meg együtt az összes apró részletet, és beszéljétek meg, hogyan kapcsolódik a rajz a szöveghez.

Az esti mese nemcsak arra jó, hogy elaltasd a gyermeket, hanem építed a kötődést, és még okosodik is olvasás közben. Ne hagyd ki egy este sem ezt a remek lehetőséget!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top