Az immáron hétgyermekes Chad és Amy Kempel két gyermekük mellé még szerettek volna egyet, végül próbálkozásuk olyan „jól sikerült”, hogy ötös ikreik születtek januárban. A pár még mindig próbálja szokni a helyzetet.
„Őrület ez az egész. Mindennap azt kérdezzük, hogy ez a valóság-e?” – mondta el nevetve Chad.
A házaspár napi 80 pelenkát cserél, ami 2480-at jelent havonta, valamint 40 palack tejjel táplálja a kicsiket, mindehhez pedig maximum öt órát alszanak naponta, de az már nagyon jónak számít.
„Soha nem adnám vissza őket, de ha megkérdezték volna, hogy öt gyermeket szeretnék-e, biztos, hogy nemmel válaszolok. Most viszont máshogy el sem tudom képzelni az életem” – mondta el Amy.
A babák nagyon korán, 27 hetesen jöttek a világra, ezért félő volt, hogy Amyék elveszítik őket. Születésük után három hónapig bent tartották őket a kórházban, ez idő alatt megerősödtek, mindegyikük egészséges, és végre otthon élvezhetik egymás társaságát.