Bár azt mondja, nem szeret a legbelső érzéseiről a közösségi felületeken beszélni, Laura Dockrill most mégis ezt tette. Méghozzá azért, mert úgy érezte, arról, ami első gyermeke születése óta benne zajlik, minden friss anyukának tudnia kell. Laura posztját nemcsak több száz anyuka, de legjobb barátnője, a többszörösen díjnyertes Adele is megosztotta, aki nem pusztán támogatja, de nyilvános is kiáll szülés utáni depresszióban szenvedő barátnője mellett.
„Ő itt a legjobb barátnőm, akivel olyan régóta ismerjük egymást, hogy már nem is számoljuk. Laura alig fél éve anya lett, ám ez az örömteli esemény végül élete legnehezebb időszaka elé állította. Most erről, a szülés utáni depresszióról és pszichózisról írt egy intim és nagyon őszinte posztban. Drága anyukák, beszélgessetek egymással arról, hogy érzitek magatokat, mert ezzel adott esetben életet menthettek” – írta Adele.
A vallomásban, amelyre posztjában Adele is utalt, Laura őszintén elmondja, már azt is komoly eredménynek érzi, hogy együtt ünnepelheti kisfiával a féléves születésnapját. „Nem valami könnyű beismerni, hogy a babád születésével életed legrosszabb időszaka vette kezdetét” – írta, majd hozzátette, nála a szülés utáni pszichózist a szülés utáni depresszió és a kimerültség együtt váltották ki.
„A földi pokol alig néhány héttel a fiam születése után kezdődött. Voltak mániás időszakaim, hangulatváltásaim, álmatlanságom, téveszméim, paranoiám, szorongásom, és sokat gondolkodtam az öngyilkosságon is. Volt, hogy az ágyban fekve, sírva hívtam fel az anyámat, hogy engedjen elmenni. Fogalmam sincs, hogy bírta ki. Hogy hogy bírtuk ki” – írja Laura, majd hozzáteszi, a terhessége alatt az égvilágon semmi nem utalt arra, hogy a szülés után pokol lesz az élete: „A terhességem maga volt a tökély.”
A fia ezek után extrém pici súllyal, sürgősségi császármetszéssel jött a világra. „Az ezt követő napokra alig emlékszem. Csak az maradt meg, hogy rengeteget sírtam, és hogy minden fájt. No és az, hogy folyamatosan az járt a fejemben, úristen, mit tettem. Aztán végre hazaengedtek minket, a szorongás és a pánik ekkor talált rám.”
Laura tudta, hogy valami nincs rendben, de nem tudta, hogy mi az. „Álmomban se gondoltam, hogy depressziós vagyok, hiszen voltak dolgok, amik boldoggá tettek. Ma már tudom, hogy igazából még magam előtt se mertem bevallani, hogy segítségre van szükségem.” A fiatal anyuka leírta, a következő hónapokban a betegsége teljesen elhatalmasodott rajta, az utolsó csepp az volt a pohárban, amikor a férjét azzal vádolta meg, hogy ellopja tőle a kisfiát.
Két hét kórház következett, erős gyógyszerekkel. Ahogy tisztult a kép, úgy lett egyre világosabb, milyen mélyre süllyedtem. Még ma is őrzöm azokat az SMS-eket, amiket a férjem küldött át nekem magamról és a barátaimról, hogy biztosítson róla, hogy engem igenis sokan szeretnek.
Laura azt mondja, lassan, de biztosan megtanulta elfogadni a betegségét, és bár újra szednie kell a gyógyszereket, ma már képes élvezni a tényt, hogy anya lett. Őszinte posztjában arra buzdítja a sorstársait, hogy ne kövessék el azt a hibát, amit ő, és kérjenek segítséget. „Nem kell teljesen egyedül szembenéznetek mindezzel. Nem kell játszanotok a hőst, hiszen már régóta azok vagytok.”
