Baba

„Amikor 18 évesen apa lettem, ez még akkoriban is kirívónak számított” – Apává válni tiniként, aztán nagypapakorban

Egy új életet megalkotni nem kor függvénye. Két olyan édesapával beszélgettem, akik először fiatalon, később pedig idősebb korban lettek szülők. Most nektek mesélnek tapasztalataikról, dilemmáikról, kétségeikről, időtlen boldogságukról.

Nőként mindig nehezebb helyzetben van az, aki gyereket szeretne vállalni. Már a puszta tény, hogy milyen évszám szerepel a születési anyakönyvi kivonatán, okot adhat némi tépelődésre. Tudományos kutatások, a meghazudtolhatatlan biológia is azt bizonyítja: a 20–27 éves kor az, ami egy nőnél ideális a gyermekvállalásra. A társadalom szerint fiatalon lettem édesanya: 30 éves korom előtt kétszer szültem, három gyereket. Mégsem gondolom, hogy az új élet kor függvénye. Szentül hiszem, ha számos tényező stimmel, minden nő szüljön akkor, amikor megérett rá, amikor sikerül, és amikor szeretne. Legyen akár húszéves, akár negyvennyolc. Nem tudhatjuk, mi húzódik a háttérben, így sosem ítélkeztem egy fiatal vagy egy idősebb nő ilyesfajta döntésén.

Magánügy. És sosem tudhatjuk, az élet mikor és miért tör utat magának. Örüljünk neki!

Egy új szerelem, az anyagi helyzet, a fizikai adottság vagy ezer más ok befolyásolhatja egy család létrejöttét. Amíg a társadalom hajlamos megszólni azokat a nőket, akik nem „kellő időben” vállalnak gyereket, addig a férfiakkal sokkal elnézőbb. Az élet olykor kifürkészhetetlen. Két olyan édesapával beszélgettem, akiknél elsőként nagyon korán kopogtatott a gólya, aztán évtizedekkel később, de már túl az ötvenen.

György, 60 éves – „Amikor 18 évesen apa lettem, ez még akkoriban is kirívónak számított.”

Először nagyon fiatalon, 18 évesen vált apává, aztán két évre rá ismét kezébe vehetett egy fiúcskát. Kislányára ezek után évtizedeket kellett várnia, György 56 éves nagypapa volt, amikor második házasságából megszületett a most négy és fél éves Katica. Azt mondja, sosem kapott kritikát a kora miatt, közvetlen környezete és a családtagok még csak ferde szemmel sem néztek rá, amiért közel a hatvanhoz belevág egy újabb család alapításába.

Annyira régen születtek a fiaim, hogy már alig emlékszem az akkori érzéseimre. Amikor 18 évesen apa lettem, ez még akkoriban is kirívónak számított. Ilyen fiatalon az ember talán kicsit türelmetlenebb, temperamentumosabb szülő. De nem véletlenül történt ez így, készültem erre a nagy feladatra. Mindig is szerettem volna fiatalon szülővé válni. A fiaim már szintén édesapák, legfiatalabb unokám majdnem a kislányommal egyidős. Ugyan meglepődtek, amikor elújságoltam nekik, hogy lesz egy húguk, de sosem törtek pálcát felettem.

Fotó: Baksa Gábor

György fontosnak tartja a gyerekei közötti harmóniát, bár nem titkolja, hogy a hatalmas korkülönbség miatt ez nehéz feladat. Érthető módon felnőtt fiai között erősebb kötelék húzódik, mint kislánya és közöttük. György a válása után találkozott Timivel, akinek szintén volt már egy gyereke az előző házasságából. Bár György sosem gondolta, hogy ennyi idősen ismét apaságra adja a fejét, de akkora volt a szerelem, hogy új párjával bátran belevágtak.

„Katica születéséről is határozottan döntöttem az édesanyjával, sosem volt kérdés, hogy Timivel szeretnénk közös gyereket. Eleinte nem is foglalkoztam a korommal, nem érdekelt, hány éves leszek, amikor például leérettségizik a lányom. De most már, ha elkezdek számolni, akkor nem esik olyan jól a gondolat.

Jól tartom magam, akár még le is tagadhatnék tíz évet, de ez nem jelent semmit. Bármelyik pillanatban jöhet egy olyan betegség, ami leterít. Úgy vagyok vele, hogy már nem biztos, hogy látom Katicát felnőni, anyává válni.

Ilyen gondolatok át sem villannak egy huszonéves apuka agyán. Talán éppen ezért igyekszem jól megélni minden pillanatot, és csakis a pozitív dolgokra koncentrálni.”

Fotó: Baksa Gábor

Sándor, 54 éves – „Akkor a feleségemmel nem voltunk elég érettek egy ekkora feladathoz.”

Először igen hamar, 22 évesen talált rá a szerelem, akkori választottja még csak 18 éves volt. Egy évre rá megszületett a házaspár kisfia. Nagy volt az öröm, s vele együtt a feladat is. Huszonöt év házasság után végül Sándor elvált, és később betoppant az életébe valaki, aki addig nem ismert érzéseket, friss lendületet hozott az életébe. Brigittának is volt már egy felnőtt fia, de egy percet sem hezitáltak, hogy vállaljanak-e közös gyerekeket. Elsőként Beatrix, aztán Alexandra született meg. És Sándor nagyon boldog volt, hogy fia után két kislánnyal ajándékozta meg a sors.

„Szerintem óriási különbség van a két apaság között. Nem hiszem, hogy egy húszas évei elején járó fiatal felnőttnek számít, még akkor sem, ha már gyereke van. Huszonhárom éves voltam, amikor megszületett a fiam. Szinte még magam is gyerek. Akkor én is azt hittem magamról, mennyire felnőtt vagyok, de a valóság egész mást mutatott.

Borzasztó nehéz volt, azt sem tudtam, hova kapjak. De még ilyen fiatalon is egy csapásra megváltoztatott az apaság: komolyabb és felelősségteljesebb lettem. Bár ennyi idősen az ember még alig tapasztalt meg valamit az életből. Akkor a feleségemmel nem voltunk elég érettek egy ekkora feladathoz.

Albérletről albérletre jártunk, éjt nappallá téve dolgoztam, hogy elő tudjam teremteni a megfelelő feltételeket, hogy a tanulás és a bulik helyett el tudjam tartani a kis családom. Emiatt alig voltam a kisfiammal. Amikor ő született, még a szüleim is tudtak segíteni, vigyáztak rá, amíg kicsit lazítottunk, vagy pluszmunkát vállaltunk. Ma már mindketten túl vannak a nyolcvanon, így természetesen a nővéremmel együtt már mi támogatjuk őket.”

Sándor nagyfia ma már harmincegy éves. Rendszeresen látogatja húgait, bár meglepődött, amikor megtudta az örömteli hírt, mégis nagyon boldog volt, hogy testvért, testvéreket kap. Sándor azt vallja: egész biztosan kislányai teszik őt az ötvenen túl is energikussá, fiatalossá. Amikor készültek az új jövevények érkezésére, azonnal felhagyott a dohányzással, és az egészséges életmód felé fordult.

„Jobb lett volna kicsit hamarabb, de mit tudok tenni, ha a sors most hozott össze Brigittával. Most életem legboldogabb időszakát élem. A fiamnál is megvolt ez a boldogság, de akkor még nem tudtam annyira átadni magamat ennek a felhőtlen érzésnek, mint most.

Nem gondolok arra, hogy esetleg nem látom a lányaimat felnőni. Abban persze nagyon bízom, hogy huszonéves korukig biztosan foghatom a kezüket.

De nem foglalkozom azzal, hogy én meddig élhetek, mert annyira nem érzem magam idősnek. És ezt Brigittának, Beatrixnak és Alexandrának is köszönhetem.”

Sándor most is rengeteget dolgozik, mert szeretne mindent megadni kisebb gyerekeinek is. Azt mondja, talán most túlzásba is viszi, de ez legyen a legnagyobb hibája. Amióta megszülettek a lányai, próbál több időt tölteni felnőtt fiával is.

„Ugyanolyan büszke voltam a fiamnál, nem kérdés, hogy mennyire boldog voltam, amikor a kezembe vettem. De fiatalon talán nem foglalkoztam annyit a gyerekemmel, mint most a lányaimmal. Azt hiszem, most bepótolom azokat az apai feladatokat, amiket anno elmulasztottam. Reggel az az első dolgom, hogy a lányaimhoz bújok, este velük alszom el, akármilyen nehéz nap is áll mögöttem. Csak ők számítanak, mindent értük teszek.

Korábban bármennyire örültem a fiamnak, sokkal nehezebben rázódtam bele az apaszerepbe. Hogy most sokkal felhőtlenebb az életünk, azért a mostani feleségemnek is nagyon hálás vagyok. Egy ajándék, hogy mellettem van!

Ha néhány évvel korábban találkoztam volna Brigivel, két lányunk után simán érkezhetett volna egy harmadik gyerek is. De persze ezt most már nem merem vállalni pont a korom miatt, és Brigi is már elmúlt negyven. Hogy fiatalítanak-e a lányaim? Feltétlenül. Mind fizikailag, mind mentálisan fittnek kell maradni, mert egyáltalán nem mindegy, milyen példát látnak maguk előtt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top