Neves szupermarket segített a hurrikán után bajba jutott házaspáron és újszülött babájukon

Székely Viki | 2018. November 05.
Szívmelengető hallani, hogyan segített az egész áruház a kisbabás családnak.

Lorrainda Smith és Wilmer Capps október 13-án üdvözölhették kisbabájukat, Luke-ot, éppen azután, hogy a Michael hurrikán lecsapott a floridai Panama városára. A család lakásában is áldatlan állapotok uralkodtak: a lakásban állt a víz, a fűtés nem működött, meleg víz sem folyt, ráadásul a hurrikánnal járó szélvihar sem vonult el teljesen.

Az apuka ezért úgy döntött, biztonságosabb a kisbuszukban maradni, mint a lakásban. A pár és kisbabájuk ezért a Walmart áruház parkolójában cövekelt le, mivel ott működött a közvilágítás, és egy generátornak hála áramban is bízhattak. Arra azonban nem számítottak, hogy nem csak biztonságra, segítségre is lelnek az áruházban: az éjszakás biztonsági őr, ahogy meglátta, hogy kisbabával vannak, felajánlotta, hogy aludjanak a hotelszobájában. 

De ez még nem minden: egy kamionsofőr a kórházi vizitüket oldotta meg, a Walmart menedzsere pedig ahogy megtudta, hogy az ő parkolójukból indult a történet, úgy érezte, kötelessége beszállni. Így a család egy hatalmas ajándékcsomaggal (pelenkák, ételek, háztartási kellékek) térhetett haza, hiszen az otthonukban szinte mindent elárasztott a víz.

A szülők azt mondják, egy nap biztosan elmesélik kisfiuknak, hogy milyen kalandos körülmények között indult az élete – és hogy mennyi mindent köszönhet a szupermarketnek.

yahoo

Exit mobile version