nlc.hu
Baba
Lekövérezte a kismamát a szülésznő

Lekövérezte a kismamát a szülésznő

A várandós kismama megsemmisülve jött ki a rendelőből, miután a szülésznő azt mondta, fogynia kellene.

Karene Eggleton négygyermekes anyuka, így van már némi tapasztalata a terhességek terén. Az ausztrál nő 44 éves, épp ötödik gyermekét várja, és azt mondja, ez a legkönnyebb terhessége, szuperül érzi magát a bőrében.

 

Mikor az anyuka a 21. héten kontrollra ment, a szülésznő nem éppen ebben az érzésben erősítette meg: miután a mérlegre állt, a szülésznő kimérten közölte, hogy túlsúlyos, ideje lenne diétáznia. Mindezt úgy, hogy az anyuka 63 kilójával mindössze 1 kilóval haladja meg a normális BMI-indexet.

„Teljesen összezavarodtam, mert én remekül érzem magam. Még terhesen is edzek, és jógázom egy héten egyszer – mesélte Karene. – Az anyákra így is annyi teher nehezedik, borzasztó, hogy még a terhességgel kapcsolatban is nyomasztják őket.” Az anyuka úgy döntött, nem fogadja meg a szülésznő tanácsát, és mindent úgy folytat tovább, ahogy azt a legjobbnak érzi a saját és babája egészsége szempontjából.

storytender

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top