nlc.hu
Baba
Káosz van, ha a testvérek veszekednek egymással, de ez a pár tipp segíthet

Káosz van, ha a testvérek veszekednek egymással, de ez a pár tipp segíthet

Még a legjobb testvérek között is felütheti a fejét a veszekedés, rivalizálás olykor, ami teljesen természetes. De mit tehetünk, ha állandósul a testvérek közötti háború?

A két nagylányom között alig 20 hónap korkülönbség van, azt gondoltam naivan, hogy majd milyen jól összenőnek, és csodás testvérek lesznek. Persze egyáltalán nem így lett, az elejétől kezdve minden apróságon összevesznek, és kicsit sem úgy néz ki, hogy valaha jóban lennének majd egymással. Úgyhogy mondhatjuk, hogy már fekete öves lettem az elmúlt tizenévben a testvéri veszekedésekből.

A testvéri veszekedéseknek gyakran a rivalizálás az oka, amikor a gyerekek úgy érzik, hogy a másik több figyelmet kap a szülőktől. De az is előfordulhat, hogy csak az áll a veszekedések mögött, hogy unatkoznak a gyerekek, vagy esetleg valami történt velük az oviban, iskolában, amit nem tudnak feldolgozni. Könnyen kitöltik a testvérükön a frusztrációjukat, hiszen ő áll korban a legközelebb, vele a legegyértelműbbek a hatalmi viszonyok.

A következő pár tipp segíthet, hogy kevesebbet veszekedjenek a testvérek.

Válaszd szét őket!

Ha a gyerekek már tényleg nagyon beleélik magukat a háborúskodásba, akkor jobb szétválasztani őket. Nem kell rögtön büntetést kiszabni rájuk, előbb csak kínálj fel nekik olyan játékot – akár házimunkát –, amit egyedül tudnak játszani. Foglald le őket, akkor nem marad energiájuk a veszekedésre.

testvérek veszekedés megoldás

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Türelem

Vegyél egy – vagy tíz – mély levegőt. Amikor tépik egymást a testvérek, nem egyszerű megőrizni a türelmünket, de az még sosem volt megoldás semmire, ha a szülő ordítozni kezdett a gyerekeivel, hogy ne ordítozzanak. Ha nyugodt hangon fegyelmezed őket, sokkal nagyobb hatással lehetsz rájuk.

Vedd észre, ha jól viselkednek!

Ha épp jól játszanak egymással, akkor dicsérd meg őket alaposan. A gyerekeknek rendkívül fontos a szülőktől a pozitív visszajelzés, csodákat tehet a magatartásukkal. Minél többet dicséred őket, annál inkább törekedni fognak arra, hogy úgy viselkedjenek, amiért dicséretet kaphatnak.

Kommunikáció

Beszélj külön a gyerekeiddel, próbáld meg kideríteni, miért veszekednek olyan sokat. Kérdezd meg a testvéreket négyszemközt, hogy mi lenne szerintük a megoldás erre a helyzetre. Meglepődsz majd, milyen okosan képes megfogalmazni már egy 4 éves gyerek is az érzéseit, és ha a megoldás keresése felé tereled, nagyon kreatív ötletekkel tud előállni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top