nlc.hu
Baba
Miért mesélünk egyre kevesebbet a gyerekeknek?

Miért mesélünk egyre kevesebbet a gyerekeknek?

Egyszer a gyermekkor legszebb emlékei közé emelkednek azok az esték, amikor anyuka vagy apuka az ágy szélére ülve esti mesét olvas gyermekének.

Egy felmérés szerint a szülők egyharmada nem olvas a gyermekeinek esti mesét, és 4 százalékuk nem rendelkezik egyetlen könyvvel sem. Egy 2010-es tanulmány pedig kimutatta, hogy az általános iskolában tanuló gyermekek 55,7 százalékának a szülők egyáltalán nem olvasnak mesét. Döbbenetes számok.

Már csak azért is, mert az alvás előtti meseolvasás bizonyítottan javítja a gyermek eredményeit az iskolában, és később a felnőtt életében is. Mivel az olvasás a gyermekek mindennapi életének részévé válik, belső motivációt éreznek majd az olvasásra, ahogy idősebbek lesznek, és már önállóan tudnak olvasni. A kutatások azt mutatták, hogy azok a gyermekek, akiknek szórakozás az olvasás, nagyobb valószínűséggel jobban teljesítenek a matematikában és a nyelvekben, mint azok a társaik, akik ritkán lapoznak fel egy könyvet.

Szülőként az elsődleges feladatunk a gyermek egészsége és jóléte

Az egészségéről gondoskodunk a tápláló ételek biztosításával és a biztonságos környezet kialakításával. Miért ne tartozhatna bele az esti mese abba a körbe, ami alapként járna minden gyermeknek?

Az együtt olvasás az az idő, amikor a szülő és gyermeke egymás társaságát és szeretetét élvezheti, valamint a napi történéseket megoszthatja egymással. Ez egy olyan folyamat, amelyben sok különleges emlék jön létre, melyeknek a szülő és gyermeke is a részese. A gyerekek különös figyelmet fordítanak a történetre, a karakterekre, a tanulságokra, útmutatást kapva felnőtt életükre.

esti mese gyereknevelés

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Az esti mese jótékony hatásai

Minőségi idő – a történetek olvasása vagy elbeszélése segít, hogy minőségi időt tölts a gyerekkel, mielőtt befejezitek a napot. Ez idő alatt sokat mesélhettek egymásnak a napi történésekről is.

Erősíti a családi kötődést – egy hosszú, hektikus nap után, amikor a gyerek lefoglalja az iskola, a játék, a televízió, téged pedig leköt a házimunka és a többi feladatod, a közös mese lehetőséget ad, hogy erősítsétek a kapcsolatotokat és a kötődést egymással.

Nyugtatja az elmét – az esti mesemondás nagyszerű módja a gyermeki elme megnyugtatásának. Hatására elmosódik a határ az álom és az ébrenlét között.

Növeli a képzelőerőt – a mesekönyvekben rengeteg különböző karakter bukkan fel, melyek a gyerekek képzeletét megmozgatják, mert az ilyen jelenetek nem szokványosak a mindennapi életükben.

Javítja a kommunikációs készségeket – a történetek során lehetőség nyílik arra, hogy beszélgess a gyerekkel, megvitassátok a karaktereket és a történet vonalát. Sok új szót hall, és eddig nem ismert témákat érinthettek. Ez jobb kommunikációs készséget és fokozott szókincset eredményez.

A kisgyermek olyan, mint a puha agyag, még tudod alakítani a személyiségét és gondolatait. Mivel a gyerek a szülőket mintának tekinti, és megpróbálja másolni a cselekedeteiket, az ő gondolatai inspirálják, és próbál hozzájuk hasonlóvá válni. Ha meseolvasás közben megvitathatja veled az erkölcsöket, az értékeket, az életmódot és a felvetődött problémák megoldását, mindez mélyen beivódik a gondolkodásába.

Miért mesélünk egyre kevesebbet?

A szülők többsége szerint az idő hiánya és a stressz megakadályozza, hogy minden este olvassanak gyermekeiknek. Sokuk szerint a gyerekek inkább a televíziót, a játékokat és a számítógépes játékokat részesítik előnyben.

Mit tehetünk ez ellen? Szánjunk időt a meseolvasásra! A következő alkalommal, amikor gyermeked az ágyba készül, emlékezz arra, hogy a te estéid hogyan teltek gyermekkorodban, hiszen egy felmérés szerint a szülők 91 százaléka még kapott esti mesét kiskorában. Válassz egy könyvet az ágy melletti halomból, és olvass, olvass, olvass!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top