Az első pár nap a császármetszés után egyáltalán nem leányálom, és ha valaki ezekben a napokban azt mondaná neked, hogy tessék, ez volt a könnyebb szülés, biztos, hogy meg akarnád dobálni a papucsoddal. Kate Auletta segítő szándékkal osztotta meg, milyen nehéz volt számára a császármetszése utáni időszak:
„Mint a legtöbb terhes nőnek, nekem is leginkább az anyaság szépségeit ecsetelte a környezetem, valószínűleg ezért is ért olyan nagy meglepetésként, ami a császármetszés után várt rám. Pedig jobb lett volna, ha őszinték velem a tapasztaltabb anyák, mert elég ijesztő dolgok történtek a testemmel.
A császármetszésem tervezett volt, ami teljesen más, mint amikor sürgősségi császárt rendelnek el szülés közben. Ilyenkor be kell menned időre a kórházba, és ha vannak igazi, kíméletlen anya barátaid, bekészítesz a kis táskádba pár extra nagy bugyit is, mert ők előre figyelmeztetnek, hogy szükséged lesz rájuk. Amikor pedig túl vagy a műtéten, számíts arra, hogy nem tudsz majd felülni, csak elég nagy fájdalmak árán, és valószínűleg hányingered lesz az érzéstelenítő miatt.
Képünk illusztráció (Forrás: iStock)
Amikor eltelik pár óra, a nővérke felállít az ágyból, kihúzza a katétert, elkísér vécére, ahol felügyelet mellett pisilned kell, te pedig már el is felejted, hogy valaha problémáid voltak az idegenek előtt való meztelenkedéssel, pláne vécézéssel. Csak hálás vagy, hogy segítenek, és vigyáznak rád.
De mindez eltörpül amellett, hogy nem vagy képes kikecmeregni az ágyból, hogy felvedd és megetesd a babádat. Minden mozdulat küzdelem, de az ösztönöktől hajtva valahogy elvergődsz a babáig, és azon rettegsz, hogy fejre ne ejtsd a fájdalmaid miatt.
Egyszerre sírsz, pánikolsz, izzadsz és fázol a hormonok miatt, nemcsak a vágás fáj, hanem az összehúzódó méhed is, miközben próbálsz anya lenni, és ellátni a babát. Frusztráló és komikus helyzet egyben.
Pár nap után már haza is mehetsz – feltéve, ha produkáltál székletet, ami hasizom nélkül nem is olyan egyszerű. Na nem mintha a csoszogáson kívül tudnál bármi mást csinálni: a lábad nem engedelmeskedik, és minden mozdulatodat az határozza meg, hogy elkerüld a még nagyobb fájdalmat.
Aztán amikor hazaérsz, csak ülsz a babával a karodban, és arra gondolsz, hogy »és akkor most hogyan tovább?« Itt van egy élet a kezedben, és fogalmad sincs, hogyan kellene megóvnod: hirtelen profinak kellene lenned a világ legnehezebb munkájában. Talán sírsz egy kicsit, elvégre a hormondjaid dübörögnek, de ne aggódj, mindez teljesen normális. Ne foglalkozz senkivel és semmivel, csak koncentrálj a babádra, és meglásd, minden rendben lesz, menni fog.”