Baba

Kinek nehezebb a beszokás: anyának vagy a gyereknek?

Hogyan segítsünk gyermekünknek ráhangolódni az óvodára?

Sosem felejtem el azt a napot, amikor a néhány napos beszoktatós, ismerkedős ottlétek után először hagytam ott a kisfiamat az óvodában. Egészen a lépcsőház alsó lépcsőjéig bírtam zokogás nélkül. A szívem majd megszakadt, hogy ott kellett hagynom őt egy vadidegen környezetben, szinte ismeretlen óvó nénik között. Pedig készültünk az ovira már nyár elejétől. Az is megérne egy másik cikket, hogy engem hogyan kellett volna jobban trenírozni, de ebben inkább arról írok, hogyan segítheted a beszokást gyermekednek, hogy minél jobban vegye az ovis élet, az első napok akadályait.

Az óvoda elkezdése minden gyermek életében jelentős lépcsőfok. Egyesek számára ez az első alkalom, hogy több időt töltenek távol a szülőktől, és az első alkalom, hogy önállóan kapcsolatba lépnek egy nagyobb csoport gyermekkel. Mások számára lehet, hogy nem az első közösségi élmény, de a váltás a bölcsőde és az óvoda között számukra is jelentős lépés.

1. Pályabejárás

Az első napok átvészelése valószínűleg jobban fog menni, ha elviszed még az óvoda megkezdése előtt egy ismerkedős nyílt napra. Ne sajnáld erre az időt, hiszen utána beleszőheted beszélgetéseitekbe az ott megismert óvó néniket, dadusokat, a játékokat, élményeket. „Emlékszel Zsuzsa nénire? A kedves, mosolygós óvó nénire? Szerinted ő mit szólna ehhez?” Akár vásárlás közben is felhozhatod őket: „Szerinted Eszti néninek tetszene ez a szoknya?”

Jobb, ha időben beleszövöd mindennapi beszélgetéseitekbe a leendő nevelők személyét. Jó jel lehet, ha a gyermek is szívesen beszél róluk, vagy vesz részt a különböző beszoktatós alkalmak programjaiban.

2. Beszélgessetek az új életről, az új napi rutinjairól

Annak ellenére, hogy az új közösség végső soron pozitív élmény lesz gyermeked számára, teljesen normális, ha fél az első napokban. Ezért fontos az új rutinról beszélni vele, mielőtt elkezdené az ovit. Gyermeked elég idős ahhoz, hogy megértse, az ovi kötelező. Ezt segítendő olvass neki történeteket, nézzetek videókat, mutass pozitív ovis élményeket.

A változás ijesztő minden korosztály számára. Magyarázd el a gyermekednek, hova fog járni pontosan, milyen messze lesz a szülőktől, és beszélj róla újra meg újra az első óvodás napokig. Sokat segíthet ebben olyan mesekönyvek olvasása, melyekben a főhős pont hasonló élethelyzetben van, abba ő is beleképzelheti magát. Ez nagyban segíti abban, hogy elképzelje az óvodát, a mindennapokat.

beszoktatás óvoda gyerek

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

Például ebben a témában íródott  Kilincscica és az ovi csodálatos világa című mesekönyv (szerzői: Szabados Melinda és Aros Éva), melyben a főhős és barátai pont háromévesek lesznek, mely azt jelenti embernyelven, hogy teljes jogú állampolgárai lesznek a Fintorka utcai Kesze-kósza ovinak. A mesekönyv végigviszi a kicsiket az óvodába lépéstől a megismerkedésig a nevelőkkel. Bemutatja a napi óvodai rutinokat, hogyan ismerkednek meg a saját jeleikkel, kis társaikkal, az ovis játékokkal, hogyan kell megteríteni, és milyen csodálatos a közös játék.

3. Módosítsd az alvási ütemtervet

Ha ismered az óvoda napi rutinját, és tudod, hogy ott mikor és hogyan készülődnek alváshoz a picik, nem árt, ha az otthoni menetrendet megpróbálod lassan hozzáigazítani az ovishoz. Ha nem tudod ezt megtenni, akkor se aggódj, a nevelők felkészültek, segíteni fognak neki. De még ha kisebb változtatásokat végzel is, a nevelők örökké hálásak lesznek.

4. Engedd el egy kicsit

Mivel az óvodákban jellemzően egy nevelőre 10-15 gyermek jut, ahhoz hogy jól boldoguljon a kicsi az oviban, jó, ha megtanítod egy-két dologra, amit önállóan is el tud végezni. Ezzel nemcsak az óvó néniknek és a dadusoknak segítesz, de gyermeked önbizalmát is erősíted vele. Nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyan egyszerűekre, mint ruhák elpakolása, kézmosás, saját holmik megtalálása.

5. Csomagolj, mint egy profi

Nem kell az egész ruhatárat bepakolni neki. Balesetek, bepisilés még bőven előfordulhatnak, így érdemes csere alsóneműt, pólót és egy kisnadrágot betenni. A legjobb, ha jól látható helyre belerajzolod a jelét, megkönnyítve, hogy megtalálja gyorsan a ruháit, ha szükség van rá.

6. Jelölj meg mindent

Nagy segítség a nevelők számára, ha a gyermekek különböző ruhaneműi, tárgyai meg vannak jelölve. A ruházati cikkek, takarók, plüssök címkézése sokkal könnyebbé teszi életüket, és biztosítja, hogy ne veszítsen el semmit. Ha te sem vagy ügyesen hímző anyuka, ne aggódj, a filctoll és a vasalható ovis matrica is ugyanolyan jól szolgálja az azonosítást.

7. Egy darab otthon

A kicsik, de néha még a nagyobbak beszokását is segíti, ha megengedik, hogy alvós plüsst, vagy rongyikát tarthassanak maguknál, amely emlékezteti őket otthonukra. Ha nincs kedvenc plüsse a gyermekednek, akkor adj neki egy „anyaszagú” pólót, hogy otthonosabban érezze magát.

8. Beszéljetek a napi rutinról

Mondd el gyermekednek, mikor indultok reggel, és pontosan mikor mész érte. Mutasd meg neki az órán, hogy hova kell érjen a kis és nagymutató. Te pedig próbáld magad tartani ahhoz, amit megígértél.

9. Ellenállni a vágyakozásnak

Miután elbúcsúztál, és elhagytad az ovit, ne menj vissza. Nincs visszalépés, kukucskálás, csak még egy ölelés, puszi vagy integetés. Hidd el, hogy megzavarod vele gyermekedet. Ha elbúcsúztál, menned kell.

Egy jó nevelő segít abban, hogy gyermeked jól és kényelmesen érezze magát, megtalálja a módját annak, hogy bevonja őt a foglalkozásokba, ehhez viszont fontos, hogy megtanuljanak bízni a megbeszélt forgatókönyvben.

10. Legyél türelmes

Lesznek jó napok és kevésbé jó vagy akár egészen kemény napok is. Lesznek napok, amikor a gyermeked nem akarja, hogy elmenj, és ez rendben van. Te vagy a szülője. Te vagy neki a legfontosabb. De ne feledd: a gyerekek rugalmasak, hamar átlendülnek a dolgokon, és már régen jól érzik magukat, amikor mi még a szomszédos kávézóban potyogtatjuk a könnyeinket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top