Wendy Wisner abból a szempontból rosszabbul járt a többi kialvatlanul kóválygó anyánál, hogy az ő fia nem nőtte ki az éjszakázást babakorában. Az anyának el kellett fogadnia, hogy nem harcolhat az elemek ellen, egyszerűen a fia nem alszik normálisan, és kész.
„Amikor az első fiam volt baba, nagyjából hétmillió percet töltöttem azzal, hogy próbáltam elaltatni. Sétáltam vele, szoptattam, ringattam, magára hagytam a szobájában, meséltem, énekeltem neki. Volt segítségem is, a férjemmel felváltva éjszakáztunk, és igyekeztünk alvásra bírni a gyerekünket.
Kétemberes munka volt, és gyakran órákig tartott.
Mindegy, hogy mit csináltunk – napközben kifárasztottuk, esti rutint felállítottuk, limitáltuk a cukorfogyasztását –, mindenképp harcolt az alvás ellen. Szenvedélyesen. Ez a gyerek gyűlölte az alvást. De ha egyszer elaludt, legalább nem ébredt fel reggelig, az is valami.
Képünk illusztráció (Forrás, Unsplash/Paul Hanaoka)
Egészséges, boldog gyerek volt, de aggódtam, hogy valami misztikus baja van. És persze magamat okoltam, mert hát az anyák már csak ezt csinálják, főleg, ha rosszul alszik a gyerekük.
Öt évvel később megszületett a második fiam. Az egyik oka ennek a korkülönbségnek épp az alváshiány volt. Gondoltam, a második is olyan lesz, mint az első gyerek, ha az alvásról van szó. Alaposan meglepődtem, amikor a kisebbik fiamról kiderült, hogy semmi gondja az alvással. Szerette persze, ha ringatom, de ha álmos volt, elaludt küzdelem nélkül.
Mindkét gyereket ugyanúgy kezeltük, ugyanaz volt az esti rutin, nevelés, mégis az egyik aludt, a másik meg nem.
Úgyhogy nagylelkűen felmentem magam a vád alól, hogy én lennék a gyerekem alvászavarának okozója. Nem vagyok hajlandó tovább ostorozni magam, csak mert rossz alvó, mert egyszerűen vannak ilyen gyerekek, így születnek, hogy nem alszanak, és kész.
Nemcsak a saját, hanem mások gyerekeinél is ugyanezt látom. Nagyon ritkán derül ki az, hogy a szülők hibáztak volna, sokkal többször inkább az az oka az alvásproblémának, hogy az a gyerek nem szeret aludni. Nincs mögötte se több, se kevesebb. Ha erre ráébredsz, akkor megszűnik a bűntudat, és elfogadod a helyzetet (beletörődsz), már nem is akarod ráerőltetni az alvást mindenáron, és sokkal nyugodtabb lesz az életed. A gyerek sem tehet róla, te sem tehetsz róla, csak ilyen a természete, nem akar aludni.”