![Weisz Fanni babájával](https://nlc.hu/uploads/2025/02/weisz-fanni-babaja-1920.jpg)
Hangos szóváltásra került sor csütörtökön az észak-karolinai Charlotte repterén, a New Hampshire-i Manchester felé tartó repülőgép fedélzetén. A személyzet az egyik utast, Rachel Davist próbálta rávenni, hogy húzzon maszkot kétéves kislánya arcára, mert a gép csak akkor indul el. A kislány viszont erre nagyon nem volt hajlandó, az anyja pedig nem akart erőszakoskodni vele.
Emiatt a járat végül nem is indult el időben, az összes utasnak le kellett szállnia a gépről. Davis azt nyilatkozta a Good Morning Americának, hogy ő komolyan vette a légitársaság szabályozását, amely szerint minden két évnél idősebb gyereknek maszkot kell viselnie, de a kislánya mindenáron le akarta tépni magáról a maszkot, ő pedig hiába kérlelte, hogy vegye vissza. „Soha nem éreztem még magam ennyire tehetetlennek anyaként” – nyilatkozta.
![Szerbiában már a koronavírus harmadik hullámát emlegetik](https://nlc.hu/uploads/2020/09/comask.jpg)
Az amerikai légi járatokon a két évvel idősebb gyerekeknek már maszkot kell viselniük (illusztráció: Getty Images)
Egyik utastársa is megerősítette, nem arról volt szó, hogy egy felnőtt ember úgy döntött, nem tartja magát az előírásokhoz. „Az anya mindent próbált megtenni, hogy a kislányon rajta maradjon a maszk, együtt sírt vele” – mondta Taylor Cournoyer.
Nem ez az első eset, hogy a kötelező maszkviselés miatt utasoknak kell távozniuk a repülőgépekről. Augusztus végén egy hatgyerekes család egyik tagja, egy kétéves kislány nem akart maszkot viselni a repülőn, ami miatt az egész családot leszállították a gépről. Rachel Davis most petíció útján akarja elérni, hogy az amerikai légitársaságok emeljék a kötelező maszkviselés korhatárát.