nlc.hu
Baba
Nem fogadja el az Unió az orosz és kínai vakcina igazolását

Mégsem lesz jó az EU-ba az orosz és kínai vakcina igazolása

Az uniós oltási stratégia kicsit más lesz, mint a magyar.
Sinopharm vakcina

Az unió közös védettségi igazolványát mégsem kaphatják meg azok, akik kínai vagy orosz oltást kaptak – értesült a Euronews egy csütörtöki zárt ajtók mögötti megbeszélés alapján. Erről két uniós biztos beszélt a lap birtokába jutott leirat szerint. Korábban úgy hírlett, elfogadja az EU a keleti vakcinák igazolását is, most azonban úgy tűnik, mégis csak az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltásokra vonatkozna az igazolás.

Főleg azok kerülhetnek hátrányba emiatt, akik a kínai Sinopharm vakcinát kapták vagy kapják a jövőben, ennek gyártója ugyanis nem is kért uniós vizsgálatot. Az orosz Szputnyik V-t már vizsgálják, így ezt akár el is fogadhatják hamarosan.

Az Európai Bizottság egyébként jövő szerdán hozza nyilvánosságra a közös védettségi igazolás létrehozásáról szóló terveit. A dokumentumot a déli tagországok kérésére hozzák létre, a fő célja a nemzetközi utazás megkönnyítése lesz. A tervek szerint ezzel lehet majd igazolni, hogy valaki koronavírus elleni oltást kapott, hogy átesett már a betegségen, így természetes védettséget szerzett, vagy pedig negatív koronavírustesztet mutatott fel. Az azonban még nem világos, konkrétan milyen jogosultságokat ad majd a bizonyítvány, amelyet csak átmeneti jelleggel vezetik be, a járvány végeztével megszüntetik majd a használatát.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

További cikkek a témában

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top