Akkora óriásbébit szült, hogy nem fért rá a kórházi mérlegre

S. Z. | 2021. Május 27.
Igazi óriásbébit hozott világra egy nő Angliában, ketten kellettek a gyerek kiemeléséhez.

Amy Smit és férje, Zac alig várta már, hogy világra jöjjön a kisfiuk, de nagyon meglepődtek, amikor meglátták, hogy egy igazi óriásbébijük született.

Az angliai Cheddingtonban élő házaspár Zagrys nevű fia olyan nagy volt, hogy nem fért rá a kórházi mérlegre, amikor le akarták mérni a súlyát. Amikor végre találtak egy megfelelő mérleget, kiderült, hogy az óriási baba 5,7 kilogramm. Ráadásul a hossza is csaknem 60 centi volt.

Olyan nagy volt, hogy a szülésnél két ember kellett hozzá, hogy kiemeljék. Kis termetű nők segítettek körülöttem a szülőszobán, és hallottam, ahogy az egyikük azt mondja: »Kérek egy kis segítséget, hatalmas a baba!«

– mesélte a kismama.

A húszas éveik végén járó házaspár számított arra, hogy nagy lesz a gyerek, de ez minden képzeletüket felülmúlta. Nem is lettek jók a gyerekruhák, amelyeket korábban vettek, szülés után sietve kellett 6-9 hónapos babákra tervezett holmikat vásárolniuk.

Terhessége alatt Amynek nem igazán volt étvágya, és visszagondolva nagyon hálás ezért. „Mekkora lett volna, ha rendesen eszem?” – tette fel a kérdést.

Az óriásbébi szerencsére teljesen egészséges, édesapja pedig azt szeretné, ha rögbijátékos lenne. Nos, eddig a legjobb úton halad felé. 

(Unilad)

(Kiemelt kép: illusztráció, fotó: Pexels/Vidal Balielo Jr.)

Még nagyobb óriásbabák:

Exit mobile version