Eddig csaknem 48 ezer 12 év feletti általános iskolás és középiskolás gyereket, fiatalt regisztráltak előzetesen a szülők a tanévkezdésre szervezett iskolai oltásokra – közölte a Koronavirus.gov.hu pénteken.
A kormányzati portálon azt írták: az iskolákban a koronavírus elleni oltásokat augusztus 30-én és 31-én, valamint szeptember 2-án és 3-án adják be az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. Az oltás Pfizer-vakcinával történik majd.
A tájékoztatás szerint a 12 év feletti korosztály számára is folyamatosan nyitott az internetes regisztráció és időpontfoglalás lehetősége is, amelyen keresztül eddig 205 ezer diákot regisztráltak oltásra és 171 ezren (83 százalék) már fel is vették azt.
A szülők visszajelzései alapján az iskolák összesítették az oltási igényeket, és a jelentkezők számától függően vagy a tanuló saját iskolájában, vagy egy közeli iskolában jelölik ki az oltás helyszínét. A szülők az oltás pontos időpontjáról és helyszínéről külön értesítést kapnak majd.
Az oltásra a 18 év alatti diáknak magával kell majd vinnie a kitöltött szülői hozzájáruló nyilatkozatot, a 18 évet betöltött diáknak a jelentkezési lapot. Ezeket a szülők e-mailben megkapták. Az első oltás után 3 héttel adják be a második oltásokat ugyanabban az iskolában, ahol az első oltást.
A közleményben ugyanakkor felhívták a figyelmet arra, hogy nem kell feltétlenül megvárni az iskolai oltást, hiszen a gyereket továbbra is könnyedén lehet regisztrálni a Vakcinainfo.gov.hu holnapon, majd a regisztráció érvényesítése után időpontot is lehet foglalni a kórházi oltópontokra az EESZT honlapon. Ugyanez azokra a pedagógusokra és iskolai dolgozókra is igaz, akik esetleg még nem vették fel az oltást. A már korábban beoltott pedagógusok és iskolai dolgozók akár már a harmadik oltásra is tudnak időpontot foglalni.
(MTI)
(Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila)
Negyedik hullám az nlc-n:
- Duda Ernő: egy-két hét alatt kialakulhat a katasztrófahelyzet
- Rusvai Miklós szerint ekkor indul be a negyedik hullám