Elolvadtunk a videótól, amin egy pici lány először jelel siket apjának

K. Z. | 2021. November 19.
Nem az első szava, de az első jele a kislánynak.

Édes jelenetet vett fel nemrégiben egy család: egyéves kislányuk először próbált meg jeleléssel beszélgetni siket apjával – írja a 24.hu

Azt látjuk, amint Zachary és Madison egy bevásárlóközpontban sétálnak. A kislány egyszer csak mindent letesz a kezéből, hogy elmagyarázhassa apjának, hogy egy kisgyerek sír.
A jelbeszédben használatos mozdulatokat alkalmazza, majd a hang irányába mutat. Igazán megható, hiszen ez olyasmi, mint mikor a gyerekek kimondják az első szavakat.

 

„Egy valódi Wow-pillanat volt” – mondta az édesapa a TikTokon.

A kislány és édesanyja egyébként hallók, ezért ők hagyományos módon is beszélgetnek egymással, de emellett jelelni is tanítják Madisont.

Exit mobile version