Egyre népszerűbbek a baba nemét bejelentő bulik, amikor leleplezik, hogy kisfiút vagy kislányt várnak a szülők. A párok próbálnak minél eredetibbek és kreatívabbak lenni, de ez néha nagyon rosszul sül el.
Nemrégiben majdnem komoly balesetet okozott a baba nemének felfedése. A TikTokon a @jus_mik_nevű felhasználó osztott meg az eseményről egy videót, amelyen azt látszik, hogy a pár egy krosszmotorral akarta bejelenteni születendő gyerekük nemét.
A képsorokon látható, hogy a férfi gázt ad, aztán elveszti az uralmát a motor fölött, és kis híján elüti a várandós nőt a motorral. Majd kék füst száll fel, vagyis fiuk fog születni. Elég bizarr az egész jelenet, valaki még nevet is közben, de szerencsére az anya megúszta sérülés nélkül.
A TikTok rá is tette a videóra a feliratot, hogy a felvételen látható események súlyos sérülést okozhatnak. A kavarodás után az anya kilyukasztja a lufit, de az sem sült el túl jól, ugyanis a kék festék jó része az arcán kötött ki.
A kommentelők keményen bírálták a motoros férfit, volt, aki azt írta, ha egy motorral sem bír el, mihez kezd majd egy gyerekkel. Más azt rótta fel neki, hogy az eset után jobban aggódott a motorjáért, mint a párjáért.
(Kiemelt kép: TikTok/jus_mik_)