nlc.hu
Baba

Egy 3 éves kislány ragadt az autóban a tűző napon

Egy 3 éves kislány ragadt az autóban a tűző napon Óbudán

Szerencsére az óbudai rendőrök perceken belül kiszabadították a forró kocsiból Jázmint.

A III. Kerületi Rendőrkapitányság járőreit 2022. augusztus 4-én 16 óra 10 perc körül egy kisgyermekhez riasztották, akihez az anyukája kért segítséget, mivel lánya az autóban ragadt a tűző napon – számolt be az esetről a police.hu.

Szirmai Alexandra rendőr őrmester és Varga Ferenc rendőr törzsőrmester a helyszínre siettek, majd miután meggyőződtek arról, hogy a kislány jól van, betörték a vezető oldali ablaküveget. Ezután kinyitották a kocsit és a hároméves kislányt épségben átadták a megrémült anyukájának.​

kisbaba egy kocsiban

(Fotó: Police.hu)

A tűnő napon álló autókban percen belül, akár 70 fokra is felkúszhat a hőmérő higanyszála, ezért nagyon fontos, hogy ne hagyjunk parkoló járműben, még rövid időre sem gyereket, sem állatot. Az elmúlt időben is több esetről lehetett hallani, amiből majdnem tragédia lett, júniusban pedig az egész országot megrázta, amikor egy négy éves kislány életét vesztette miután majdnem nyolc órán keresztül be volt zárva egy felforrósodott óvodabuszba.

A rendőrség a közelmúltban tette közzé az alábbi, figyelemfelhívó videót, mely azt mutatja be, milyen veszélyesek az ilyen helyzetek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top