nlc.hu
Baba

Elcserélték az embriókat egy izraeli klinikán

Elcserélték az embriókat egy izraeli klinikán, nem a saját gyermekét hordja a szíve alatt egy anyuka

Több pár is érintett lehet, vizsgálat indul az ügyben.

Tévedésből nem a saját embrióját ültették be egy lombikbébiprogramban részt vevő nőnek Izraelben, a rison-lecijóni Asszúta kórházban, írja az MTI.

A kismama véletlenül, egy genetikai teszt elvégzése nyomán fedezte fel, hogy nem a saját gyermekét hordja a szíve alatt. A nőnek ez már a harmadik születendő gyermeke, és mivel már a harmadik trimeszterben jár, emiatt valószínűleg már nem szakíthatja meg terhességét, és meg kell szülnie nem vér szerinti gyermekét.

Mesterséges megtermékenyítés

Fotó: Getty Images

Az izraeli egészségügyi minisztérium is jelentést kapott az esetről, és egy ellenőrző bizottság megalakítása mellett döntött. Az illetékesek vizsgálata szerint a klinikán megfordult más párok is – akár negyvenen is – érintettek lehetnek a magzatok elcserélésében. Már kapcsolatba léptek az esetleg szóba jöhető párokkal, megpróbálják megtalálni a biológiai szülőket.

A kórház külön telefonvonalat nyitott, ahol teljes orvosi titoktartás mellett tájékoztatást kaphatnak esetleges teendőikről az érdeklődők.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top