Összefüggések a baba fejlődése és a képernyőidő között

Dr. Roni Beth Tower, klinikai, kutatói és egyetemi pszichológus egy cikkében összefoglalt egy longitudinális kutatást, amiben azt vizsgálták a szakemberek, hogy milyen hosszú távú hatásai vannak a tévézésnek, netezésnek, videónézésnek a babák fejlődésére. 

„1976-ban a televíziónak a gyermekek képzeletbeli játékára, kognitív, érzelmi és proszociális viselkedésére gyakorolt hatásáról szóló kutatásokat terveztem – írja Tower. – A hároméves fiam néha csatlakozott hozzám, és nézte a Mister Rogers szomszédsága és a Szezám utca videokazettáit, amelyeket az óvodai kísérletekben használtunk. Felismerte Miss Piggyt és Kermit, a békát, így amikor a Muppet Show premierjére került sor, megkérdezte, hogy megnézhetnénk-e együtt.

A kezdeti epizódban az Állatkórház című szkeccsben Bob doktor (egy kutya), Malacka és Janice nővérek be voltak tépve, viccelődtek és egyre jobban megzavarodtak, miközben a betegüket altatták. Danny elkezdett vihogni az epizód nevetősávjával együtt. Aggódva jelentettem ki: »Ez nem vicces«. Később elmagyaráztam, miért nem. A következő héten, amint a műtőszobai díszlet megjelent a műsorban, a fiam felém fordult, és megkérdezte: »Ez nem vicces, ugye, anya?«”

A szakember ezzel a példával igyekszik szemléltetni, hogy a médiával kapcsolatos szülői példa milyen nagy hatással van a gyerekekre. Albert Bandura, a társas tanuláselmélet megalapítója szerint a modellezés és a tartalom közvetítése a tanítás fő eszközei, amit nemcsak a szülőtől, hanem a képernyőről is levesznek a gyerekek. Az elmúlt öt évtizedben óriási változáson ment keresztül a média és a gyerekek számára elérhető tartalom, már van kifejezetten babáknak készült tévé és videók tömkelege, amit csecsemőknek szánnak.

Forrás: Getty Images

A babák és a gyerekek most már folyamatosan hozzáférhetnek mozgóképekhez, olyan lenyűgöző ingerekhez, amelyeket vonzerőben csak az élőlények múlnak felül. Egy kiskutya, egy testvér, vagy egy felnőtt, aki megsimogatja vagy játszik a gyerekkel, még mindig több érzékszervét tudja lekötni a babának, mint a figyelemfelkeltésre szánt villogó vizuális képek és hangok.

Egy longitudinális tanulmányban a kutatók 7097 japán anya-gyerek párost vizsgáltak 2013 és 2017 között. Az anyák beszámolóit a csecsemőjük képernyőhasználatára (televízió, videojátékok, internet) fordított idejéről az egyéves felmérés után öt szempont alapján újra vizsgálták, amikor a baba két-, majd négyéves volt: kommunikáció, nagymotoros készségek, finommotoros képességek, problémamegoldás, valamint személyes és szociális készségek.

A japán tanulmány olyan körülményekről is gyűjtött adatokat, amelyek befolyásolhatják a gyermek fejlődésének egyéni különbségeit: az anya életkora; az, hogy a gyermek volt-e az elsőszülött; az anya iskolai végzettsége; a család jövedelme; az, hogy a gyermek nagyszülőkkel vagy más felnőttekkel élt-e; és hogy az anyának volt-e szülés utáni depressziója vagy kötődési zavara. Így a tanulmány szerzői megvizsgálhatták és kizárhatták az eredmények alternatív magyarázatait.

A sok képernyő előtt töltött idővel rendelkező csecsemők anyái fiatalabbak, kevésbé képzettek, kevésbé tehetősek, általában első alkalommal lettek anyák, és nagyobb valószínűséggel szenvedtek szülés utáni depresszióban. További adatok azt sugallták, hogy a képernyők negatív hatása összefügghet a hosszabb képernyőidővel azoknál a gyerekeknél, akiknél a személyes és szociális készségek fejlődésében egyéves korban késedelem mutatkozott, a késedelem kétéves korig fennállt, de négyéves korig megszűnt.

A japán tanulmányból származó bizonyítékok egyértelműen felhívják a szülők figyelmét, hogy tudatosan kezeljék a gyerekek digitális környezetét. A szülői jelenlét sokkal fontosabb, mint gondolnánk: a mi reakcióink segítenek a gyereknek megtanulni többek között a problémamegoldást, elsajátítani a másokkal való inerakciót, az együttérzést, empátiát… Mindezt nem bízhatjuk rá a babatévére és a videókra.

Via