nlc.hu
Baba
Ételek inspirálta lánynevek

Ha akarod, akár ezekről az ételekről is elnevezheted a lányodat

Egyre több szülő vágyik arra, hogy a gyereke különleges és kreatív nevet kapjon, amit sokszor az ételek inspirálta keresztnevek között talál meg.

Bár Magyarországon igen szigorúnak mondhatók azok a szempontok, amelyek alapján egy-egy név anyakönyvezhetővé válhat, több olyat is találhatunk az itthon adható utónevek között, amelyeket valamilyen étel inspirált

Kislány cseresznyével a kezében

Fotó: Getty Images – Westend61

Nem gyakran, de megesik, hogy a szülők „ennivaló nevet” szeretnének bejegyeztetni, ennek azonban nem mindig tesz eleget a Nyelvtudományi Intézet Névtanácsa: tavaly például volt, aki azt szerette volna jóváhagyatni, hogy a fiát Kolbásznak nevezhesse el, ám a különleges név nem kapott zöld utat.

Ez is a lányok kiváltsága

Ahogy a virágnevekről, úgy az „ehető keresztnevekről” is elmondható, hogy a legtöbbjüket lányoknak lehet adni, a férfinevek között ugyanis csak elvétve fordul elő egy-egy ilyen (például Buzád vagy Buzát, Csombor, Hárs vagy épp Som). 

Most pedig jöjjenek az ennivalóan édes lánynevek, amik kicsiknek valóban nagyon helyesek, de a néni szócskával kiegészülve már egészen meglepő párost alkotnak. Neked hogy tetszenek?

Megnézem
Összes kép (10)

Fotó: Getty Images – FreshSplash

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top