
Hét hónapos terhesen versenyzett a 2024-es párizsi olimpián Nada Hafez egyiptomi vívó – árulta el a 26 éves sportoló a közösségi oldalán.
Hafez az első mérkőzését megnyerte a női kardvívók egyéni versenyében, de aztán a legjobb 16 között kiesett.
Úgy tűnik, mintha ketten lennénk a páston, de igazából hárman voltunk! Én, az ellenfelem és a születendő kisbabám!
– jelentette be az örömhírt az Instagramon a vívó, akinek ez a harmadik olimpiája.
A bejegyzésben arra is kitér, hogy a babájának és neki is megvoltak a maguk kihívásai fizikai és érzelmi szempontból is.
„A terhesség hullámvasútja önmagában is kemény, és nem kevésbé megerőltető azért küzdeni, hogy egyensúlyban maradjon a magánélet és a sport, de megérte” – fogalmazott a sportoló, és megköszönte a férjének és a családjának, hogy idáig eljuthatott.
Nada Hafez teljesítménye egészen lenyűgöző, viszont nem ő az egyetlen sportoló, aki várandósan versenyzett az olimpián, van olyan, aki kétszer is.
Kattints a képre a galériához!




(Címlapi kép: Javier Soriano / AFP)