Másfél hete született meg Kulcsár Edina és G.w.M. második közös gyermeke, a kisfiú a Dion nevet kapta. A celebanyuka egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban válaszolt a követői kérdésére, akik természetesen leginkább arra voltak kíváncsiak, hogyan éli meg a mindennapjait immár négygyerekes anyukaként – szemlézte a 24.
Amikor arról érdeklődtek, hányszor kel éjszakánként, a volt szépségkirálynő elmondta, hogy az első két gyermekénél még számolta az alkalmakat. Mostanra már úgy tűnik, hogy az éjszakái gyakorlatilag folyamatos ébrenlétek:
Eleve úgy alszom, hogy szerintem nem is alszom úgy igazán. Arra is felkelek, ha például hallom, hogy az egyik kicsi végzi a dolgát a pelenkába. Azonnal megyek, hogy kicseréljem. Ma reggelre úgy keltem, hogy négy koszos pelenka volt a földön, amiből csak két cserére emlékszem.
A negyedik császárt egyébként jól viselte, a felépülése is jól halad, a kiváló orvosának köszönhetően most elmaradt az a fájás, amit az első három alkalom után tapasztalt.
Szülés után két napra jöhettünk haza, és hiába készült az egész család arra, hogy majd én pihenek meg fekszek egész nap… mentem és csináltam az itthoni teendőimet. Fájdalom ide vagy oda, jobban esett, hogy haladok a dolgaimmal, minthogy feküdjek
– mesélte Kulcsár, akiről már azt is tudjuk, hogy hol és mennyiért szült.