Jelenet tavalyról: a karácsonynak vége, a kisfiammal bevásárolni megyünk. A boltban egyszer csak nekiáll nyafogni: „Anya, vedd meg nekem ezt a kocsit!” Bennem azonnal felmegy a pumpa, hiszen otthon mozdulni sem tudunk a kiscsillió új játéktól. Hát semmi sem elég?!
A szülők elég könnyen felkapják a vizet, ha azt érzik, hogy a gyerek elkényeztetten viselkedik, mert elvárják tőle, hogy tudja, mikor van elég. De vajon jogos-e ez az elvárás? „A gyerek fejlődése szempontjából természetes, hogy minden izgalmasat meg akar magának szerezni, amit meglát, legyen az egy boltban vagy tévéreklámban lévő játék – írja Meri Wallace családterapeuta a Psychology Today-en. – És ha valamit akarnak, az náluk élet-halál kérdés.”
Még, még, még, semmi nem elég
Az emberben evolúciósan ott van az az ösztön, hogy folyamatosan változni akar: jobb akar lenni, és jobb dolgokkal akarja magát körülvenni. Ha nem ilyenek lennénk, nem fejlődtünk volna. Ugyanakkor ha nem szabunk határokat ennek az ösztönnek, könnyen átcsaphat mohósággá. A karácsonyi szezon pláne nem kedvez annak, hogy a gyerekek megtanuljanak önuralmat gyakorolni.
Először is indul a hónap az adventi naptárral, ami minden napra egy új meglepetést tartogat. Aztán jön a Télapó, aki szintén mindenféle izgalmas dologgal tömi tele a csizmácskákat. Ráadásul a legtöbb helyen a Télapó nem is egyszer jön, hanem az oviban/suliban is, a nagyszülőknél, a szomszédoknál, és van, ahol a helyi önkormázatnál is hagy egy jól megpakolt csomagot számukra. Ezután pedig bármerre is járnak, mindenhol ömlik rájuk a játék- és ajándékdömping.
Szinte függővé válnak az ajándékok átvételének, kicsomagolásának élményétől, és persze, hogy azt akarják, még, még, még!
A helyzet pedig az, hogy mi szoktatjuk őket ehhez, ezért nekünk, szülőknek el kell fogadnunk, hogy a gyerekeknek vannak vágyaik, kívánságaik. „Nem szabad azt éreztetni velük, hogy rosszak csak azért, mert valamit akarnak, vagy mert boldoggá teszi őket, ha kapnak valamit – folytatja Wallace. – Azonban arra is meg kell tanítani őket, hogy nem kaphatnak meg mindent, és ha elengedik azt, amire vágynak, túl fogják élni.”
Forrás: Getty Images
A szülőnek is érdemes magába néznie
A szakember szerint a szülőknek először is érdemes azon elgondolkodni, hogy saját szüleik hogyan kezelték az ő vágyaikat, amikor gyerekek voltak. „Ha a szüleik bűntudatot keltettek bennük amiatt, hogy új dolgokra vágytak, akkor lehetséges, hogy nehezen vesznek bármit is a saját gyereküknek, sőt még maguknak is. Lehet, hogy túlreagálják és kiabálnak velük, vagy megbüntetik őket, amikor kérnek valamit. Ugyanakkor ezek a szülők az ellenkező irányban is túlzásba eshetnek, és mindent megvesznek a gyereknek, csak hogy valahogyan orvosolják saját gyermekkori csalódásaikat.”
Szülőként tehát érdemes tudatosítani magunkban azokat a kora gyermekkori tapasztalatainkat, amelyek a gyerekünkkel szembeni reakcióinkat váltják ki, és a jövőben másképp, pozitívabban állni ezekhez a helyzetekhez. Például, ha a szülő azon kapja magát, hogy üvöltözik a boltban a gyerekével, és ebben felismeri saját szülei viselkedését, akkor lépjen egyet hátra, és szabjon határokat finomabban, pozitívan. „A cél az, hogy a szülő azt az érzést keltse a gyerekben, hogy nem baj, ha akar valamit, mert így felnőve később is jól fogja érezni magát a vágyaival kapcsolatban: bűntudat nélkül kérhet és kaphat dolgokat, ajándékozhat magának és másoknak.”
A gyerekek sokkal könnyebben fogadják el a korlátokat, ha a szülő előtte elismerte a kívánságukat.
Ha elmondjuk a gyereknek, hogy tudjuk, mennyire szeretné ezt a játékot, de adunk neki egy elfogadható okot, hogy miért nem vesszük meg (például mert sok új dolgot kapott mostanában vagy éppen nincs rá pénzünk), azzal elősegítjük a gyermek megértését is.
Az is sokat segít, ha előre megbeszéljük a gyerekkel, hogy most egy darabig nem veszünk új dolgot, és ha megyünk a boltba, akkor még mielőtt belépünk, elmondjuk neki finoman, hogy most nem fogunk játékot venni, mert nem azért jöttünk. Ebben az esetben az is könnyíthet a gyerek lelkiállapotán, ha a vásárlást követően beiktatunk valamilyen szórakoztató tevékenységet, például egy játszóterezést, ami nagyon jól eltereli a figyelmet az esetleges csalódottságról.
Vásárlók advent negyedik vasárnapján, aranyvasárnap a budapesti WestEnd City Center bevásárlóközpontban 2018. december 23-án (fotó: MTI/Máthé Zoltán)
„Ez nem is ajándék!”
Egy szülő számára nincs szebb látvány a gyerek arcára írt örömnél, azonban ez nem minden ajándék esetében adatik meg, sőt! A karácsonyi mohóságnak van egy másik arca is: a csalódottság, amellyel én is jó párszor találkoztam a családunkban lévő gyerekek reakcióiban. Egyszer az unokaöcsém például vadul tépte a csomagolópapírt a tőlem kapott ajándékról, és amikor végre lehámozta, és meglátta mi van benne, lefagyott az arcáról a mosoly. Dühödten bevágta a sarokba, és mérgesen azt mondta: „Ez nem is ajándék!”
Sajnos pszichológiai, társadalmi és környezeti tényezők együttesen hozzák létre ezt a jelenséget, amit a telhetetlenség és a megbecsülés hiánya jellemez, mert a hangsúly inkább eltolódik arról, hogy értékeljék, amit kapnak, arra, hogy mit nem kaptak meg. Sajnos ebben nekünk, szülőknek szintén óriási a felelősségünk. Tegye fel a kezét, aki még nem vett olyan ajándékot a gyerekének karácsonykor, amit nem is engedhet meg magának, vagy az utolsó pillanatban nem vett egy huszonötezredik dolgot attól való félelmében, hogy a „kupac” nem lesz elég nagy. Senki? Erről van szó!
Hajlamosak vagyunk egész évben böjtöltetni a gyereket, és aztán karácsonyra időzíteni a legnagyobb és legdrágább ajándékokat, így joggal számítanak év végén a jackpotra, ami ha nem érkezik meg, akkor természetesen óriási csalódottság uralkodik el rajtuk.
Pedig a karácsony nem kell, hogy egy év végi nyereményeső legyen! Ráadásul a gyerek nem az ajándékok árával vagy mennyiségével egyenesen arányosan lesz boldog, épp ellenkezőleg. Kérdezzük meg a gyereket is, mi az az egy-két dolog, aminek örülne. Ne hagyjuk, hogy az adrenalintól felpörögve egyik ajándékról a másikra repüljön, és minden csak addig legyen érdekes, amíg ki nem bontotta. Lassítsuk a folyamatot, nyissuk ki a dobozt, próbáljuk ki az új játékot, és élvezzünk ki minden pillanatot!
Az empátia az egyik legfontosabb ajándék, amit gyerekünknek adhatunk. Első sorban segítsünk neki megérteni, milyen érzés valaki más helyében lenni, nem ítélkező módon. Jó kezdet, ha megkérjük a gyereket, hogy válasszon ki párat jótékonysági céllal a régi játékai közül, mielőtt újak jönnek a házba. A karácsonyi jótékonykodás ráadásul nemcsak arról szól, hogy adományokat gyűjtünk, hanem arról is, hogy a gyerekek megtanulják, az anyagiaknál sokkal fontosabb a másokkal való törődés, az önzetlenség és a közösség iránti felelősség.
