nlc.hu
Baba
Hajnal Betti összejött kislánya édesapjával

Újra összejött kislánya édesapjával a Nagy Ő győztese, Hajnal Betti

Jákob Zoltán és egy másik kapcsolat után úgy döntött, újra megpróbálja a kislánya apukájával.

Hajnal Bettina annak idején Jákob Zoltán szívéért küzdött A Nagy Ő című műsorban. Törtetőként írta le magát, ezt pedig már az első pár adásnál látni lehetett: ő tényleg a szerelemért ment, meg is találta, ám idő előtt vége lett a kapcsolatnak, a milliárdos döntött úgy, hogy barátként jobban funkcionálnak

„Megvitattuk egymás problémáit, és nem sikerült megoldanunk ezeket. Nagyon másképp éljük az életünket. Miután véget ért a műsor, elkezdtünk találkozgatni. Voltunk többször vacsorázni, megleptem őt a munkahelyén, elmentem a kedves szüleihez is, ő pedig főzött nekem és hozott vadast, mert tudta, hogy az a kedvencem. Nagyon megkedveltem őt, helyes nő, de ennél több nem tudott kialakulni” – árulta el a műsor után az üzletember.

Fotó: TV2

Nem sokkal később ismét rátalált a szerelem Hajnal Bettire, ám ez a kapcsolat sem tartott tovább pár hónapnál. „Mind a ketten a munkára koncentráltunk, így egyikünk sem tudott elegendő időt fektetni a kapcsolatba. (…)  Az intimitás is kiveszett a kapcsolatunkból, (…) mert nem tudtunk elegendő időt eltölteni kettesben. (…) Én költöztem hozzá vidékre, én rúgtam fel a saját és a kislányom életét miatta, de nem érzem azt, hogy ezt honorálta volna figyelemmel és gesztusokkal” – panaszolta korábban Bettina. Ez tavaly novemberben volt, most viszont sejtelmes fotót posztolt: egy férfivel látható a képen, aki – mint a Bors kiderítette – a kislánya édesapja. Úgy tűnik tehát, hogy ismét megpróbálnak közelebb kerülni egymáshoz. 

A körmösként dolgozó hölgy egyelőre nem kommentálta az esetleges régi-új kapcsolatot.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top