
Egy ausztrál nő, Kylie, mindössze néhány órával az esküvője után szembesült férje tettével, ami azonnali váláshoz vezetett.
A Melbourne-ben élő nő a Nova rádiócsatorna Late Drive with Ben, Liam & Belle című műsorában mesélte el a történetét. Elárulta, a házassága csak 3 óráig tartott, miután a férje sokkoló okból eltűnt az ünnepség alatt – írja a LADBible. Elmesélte azt a szürreális pillanatot, amikor a férfi, akivel az egész életét le akarta élni, úgy döntött, hogy lelécel, mert – állítása szerint – hibát követett el. Elmondása szerint az esküvőjük gyönyörűen sikerült, a szertartás és a fotózás is zökkenőmentesen zajlott. Azonban a férje a fogadáson már nem jelent meg, és ezt követően hónapokig nem adott életjelet magáról.
„Nagyon rövid házasságom volt. Még 24 óráig sem tartott. Összeházasodtunk, gyönyörű esküvőnk volt. Ő azonban a fogadáson már nem volt ott. Megvolt a szertartás, elkészítettük a fotókat. Gyönyörű volt a fotózás is, ő volt életem szerelme. Aztán egyszerűen eltűnt. Hónapokig nem hallottam felőle” – elevenítette fel.
Kylie aggodalmai ellenére az esküvői ünneplés nem állt le, sőt néhány családtag még a nászútról is érdeklődött nála. „Nagyon nehéz volt, különösen a családtagokkal beszélgetni, akik másnap felhívtak, hogy az újdonsült férjről faggassanak” – osztotta meg.
Hónapokkal később a férfi ugyan felvette a kapcsolatot Kylie-val, de csak azért, hogy elmondja neki, hogy nem akar vele lenni, mivel már az esküvő előtt is viszonya volt egy másik nővel, aki történetesen Kylie unokatestvére volt.
A csúnyán rászedett nő arról is beszélt a rádióműsorban, hogy bár akkoriban rendkívül nehéz volt feldolgozni a történteket, ma már képes nevetni rajta, sőt a gyermekei is ismerik a történetet és viccesnek tartják. Mindenesetre azóta nem tartja a kapcsolatot sem a volt férjével, sem az unokatestvérével, mivel az rendkívül kínos lenne.
A műsorvezetők ugyan megkérdezték tőle, hogy azóta újra férjhez ment-e, amire gyorsan azt válaszolta, hogy nem.
Kiemelt fotó: illusztráció, Getty Images