Tavaly szeptemberben indultak el az első találgatások arról, hogy gyermeket vár Horváth Csenge. Fésűs Nelly lánya sokáig hallgatott a pletykákról, nem erősítette meg, de nem is cáfolta azokat. A csend azonban nem tartott örökké: Csenge végül egy romantikus hangulatú fotóval jelentette be a nagy hírt közösségi oldalán. A kép, amelyen párjával látható, pillanatok alatt bejárta az internetet, és hatalmas visszhangot váltott ki a követők körében.
Visszafogott esküvő
A modell később azt is elárulta, hogy a baba érkezését májusra várják, így már javában zajlanak az előkészületek az új családtag fogadására. Az elmúlt időszakban azonban nemcsak a terhessége miatt került reflektorfénybe: egyre több jel utal arra, hogy titokban összeházasodott szerelmével, Barabás Ottóval, aki egy jómódú erdélyi vállalkozóként ismert.
A gyanút tovább erősítette Csenge egyik friss Instagram-története is, amely ugyan csak 24 óráig volt elérhető, de annál beszédesebbnek bizonyult. A megosztott fotón a pár egymás kezét fogja, a képhez pedig mindössze ennyit írt: „Barabásék”. Ez az egy szó sokak szerint egyértelmű utalás arra, hogy hivatalosan is összekötötték az életüket.
Csenge korábban így beszélt az esküvőről: „Nem lesz nagy lagzi, csak a családdal és a barátokkal. A polgári esküvő szervezése már folyamatban van.”

Fésűs Nelly már nagyon várja az unokát
A színésznő korábban elmondta, már korán látta a lányán, hogy babát vár. Még el sem mondták neki a nagy hírt, több olyan apró jelet felfedezett, ami erre utalhatott – végül igaza lett.
Már a pozitív teszt előtt láttam rajta a változást. (…)Az én dolgom az, hogy Csengére figyeljek, őt segítsem, nem az, hogy kivegyem a kezéből a babát.