Mi indított el téged azon az úton, hogy a mesélést a mindennapi pedagógiai munkád szerves részévé tedd? Mióta mesélsz rendszeresen? Hogyan fogadták az óvodában a mesés ötleteid?
Annak igényét, hogy a mesélés, a verselés a mindennapi pedagógiai munkámban prioritást élvezzen, a gyermekkoromból hoztam. Én egy takaros, barátságos kis faluban, Kengyelen nőttem fel. Édesanyám, bár igen fiatalon hozott világra engem, az ösztöneire hallgatva nagyon szép gyermekkort biztosított a számomra. Sokat mesélt fejből, versekkel, mondókákkal, dalosjátékokkal ismertetett meg már az óvodába lépés előtt. A falusias, családias környezetnek hála mindig volt valaki, akinek, ha odavittem a mesekönyvet, szívesen olvasott belőle: akár a nagyszüleim, akár édesanyám testvére, vagy a tinédzser korban lévő barátnői, szomszédjai, akik szívesen „babáztak” velem.
Ez akkora örömforrás volt a számomra, hogy amikor megszületett a kishúgom – az elmondások alapján – ezt a mintát követve én is folyton „meséltem” neki. Később, az utcabéli gyerekekkel játszottunk óvodásat, iskolásat, ahol valahogy mindig én kerültem a pedagógus szerepbe, aki természetesen a kedvenc történeteit is felolvasta a társainak. Az általános iskolában csak folytatódott ez a folyamat: mese- és versmondó versenyekre jártam, hétvégente pedig esküvőkön szavaltam el a legszebb szerelmes költeményeket az ifjú pár tiszteletére.
A diplomám kézhezvétele és hivatásom gyakorlásának kezdete óta (2006.) pedig újra a mindennapjaim részét képezi a mesélés.
Itt, a Sülysápi Csicsergő Óvodában nem csak nekem vannak mesés ötleteim, hanem az egész kollektíva elhivatott az irodalmi nevelés iránt: minden nap, minden csoportban van mese, bábozás, a nagyobbakkal dramatizálás. Az intézmény óvodapedagógusaiból álló „Mesés óvó nénik” elnevezésű „színjátszó körrel” legutóbb a Lúdas Matyi – a libák szemszögéből című művet adtuk elő a gyerekeknek a városi Csicsergő Napon. De nemcsak mi, felnőttek, hanem a csoportunkba járó gyermekek is lelkesen és bátran lépnek színpadra, hiszen az irodalmi művek a mindennapjaik részét képezik. Idén a mesekedvelő óvodásainkkal a zenével, dalokkal, néptánccal tarkított Aranyszőrű bárány című mesedramatizálással kápráztattuk el a közönséget.
Gonda Rozália portré
Milyen tevékenységekhez kapcsolod a mesét? Óvodán kívül hol és kiknek mesélsz még?
Az óvodai napirendünkben külön helyet foglal el a verselés, mesélés, így válik a mindennapjaink részévé. Előfordul, hogy „csak” az élmény miatt mesélünk, van, hogy a szövegértés fejlesztése kerül fókuszba, máskor egy hozzá kapcsolódó másik tevékenység (pl.: rajzolás, kézimunka, külső világ tevékeny megismerése stb.) motivációjaként jelenik meg, de a kolléganőmmel együtt a jó idő beköszöntével akár az udvaron, a hűs fák és a napernyő árnyékában is örömmel mesélünk a gyermekeknek (pl. Bajzáth Mária: Erdők- mezők népmeséi kötetből). Természetesen a délutáni csendespihenő előtt is a meséket hívjuk segítségül az elcsendesedéshez.
A délelőtti mesélés előtt a gyermekekkel rituálészerűen, az Áspis-kerekes… kezdetű mondókával elvarázsoljuk a csoportszobai szőnyeget varázsszőnyeggé, amely „hátán” elrepülhetünk a Mesék és Versek Birodalmába. A Tündérországban, hol volt, hol nem volt… kezdetű dalra megkeresem, hogy a Mesebolt polcán vajon milyen történet lapul aznap. Fontos, hogy az áhítat, a „csoda” átjárja az összes gyermeket a belső képalkotás, a fantáziavilág fejlesztése, valamint az érzelmi ráhangolódás megteremtése céljából. Ennek a félhomályba merülő csoportszoba és a rituális kezdet biztosít alapot.
Két éve iskolaelőkészítő foglalkozásokat is tartok annak érdekében, hogy a hozzám rendszeresen járó kisgyermekek az iskolás éveket minél felkészültebben kezdhessék el.
Hogyan döntöd el, hogy egy adott napon vagy helyzetben melyik mesére van szüksége a gyerekeknek? Hogyan választasz mesét? Milyen műfajokkal örvendezteted meg a gyerekeket?
Meséink és verseink leginkább az évszakokhoz, jeles napokhoz, ünnepekhez, ünnepkörökhöz kötődnek témájukat tekintve, azonban előfordul, hogy a gyermekek érdeklődését vagy lelki állapotát figyelembe véve változtatok ezen, és egy másik művet „veszek le a Mesebolt polcáról”. Igyekszem változatos műveket kínálni számukra, kezdve a népmeséktől, a klasszikus gyermekirodalmon át, folytatva a kortárs művek gyöngyszemeivel.
Inkább könyvből olvasol, vagy fejből, élőszóval mesélsz? Használsz hangszereket, bábokat, papírszínházat, egyéb kellékeket mesélés közben?
Legtöbbször fejből mesélek az óvodás csoportomnak, de előfordul, hogy könyvből. Az óvodában egy új mese bevezetésekor csak a hangommal, a testtartásommal, gesztikulációmmal és mimikámmal játszok annak érdekében, hogy a belső képalkotásuk, képzelőerejük elég teret kapjon.
A már számukra ismert művek előadása közben viszont nagyon szeretem a változatos eszközöket alkalmazni. Gyakran kerülnek elő a kesztyű-, sík- és ujjbábok, a dramatizálás eszközei, de időnként használom a papírszínházat vagy a diavetítés mintájára készített óriás színes mesepillanatokat ábrázoló képeket, sőt időnként „meseterepasztalt” is készítek, amelyen a babaházak között egy-egy plüssfigura testesíti meg a mese szereplőit.
Mi a legnagyobb kihívás számodra, amikor a mai, vizuálisan túlterhelt generációnak mesélsz? Hogyan kezeled, ha egy gyerek egyáltalán nem, vagy csak nehezen tud figyelni a mese alatt, folyamatosan közbevág, zavarja a többieket?
A legnagyobb kihívás manapság véleményem szerint az, hogy elérjük azt a nyugalmi állapotot, amikor a gyermek már befogadóvá válik, figyel, követi a mese tartalmát, szárnyalni kezd a fantáziája.
Annak érdekében, hogy a gyermekek figyelmét minél hosszabb ideig fenn tudjam tartani, igyekszem minél többet játszani a verbális és nonverbális kommunikáció eszközeivel, változatos kellékeket használok, sőt időnként egy-egy hangszer használatával vagy zenei aláfestéssel színesítem a mesemondást. Olykor-olykor akad olyan gyermek, aki még mindemellett is nehezen tud figyelni és zavarja a társait. Őt igyekszem ölbe venni, vagy olyan gyermek mellé ültetni, aki jó hatással van rá, alkalomadtán még inkább bevonni a tevékenységbe (például ő lesz a segítőm).
Milyen kézzelfogható változást veszel észre a rendszeresen mesét hallgató gyerekek viselkedésén, szókincsén, társas kompetenciáin, képzeletén vagy más készségein, képességein?
Azok a gyermekek, akik úgy érkeznek óvodába, hogy otthon is rendszeresen, minden nap hallottak élő szavas mesét, ők általában sokkal nyugodtabbak, kiegyensúlyozottabbak, kevésbé ingerkeresők, mint azok a társaik, akik csak a televízió vagy egyéb médiaeszköz képernyőin keresztül találkoztak „mesével”. Szókincsük gazdagabb, beszédük tisztább és érthetőbb, társas kompetenciáik, fantáziájuk fejlettebb, figyelmük fókuszáltabb és hosszabb, de a beszédértésükre és beszédészlelésükre is pozitívan hatnak ezek a varázslatos percek. Mindemellett a mesékben „gyermeknyelven” elrejtett erkölcsi tanításokról se feledkezzünk meg, amik észrevétlenül épülnek be a mesehallgatók viselkedésmintázatába.
Gonda Rozália a Mesélő Pedagógus díjátadón a közönségdíjjal (Forrás: Mesélő Pedagógus)
Mi a legemlékezetesebb mesélős sikered és a mi a legemlékezetesebb kudarcod?
Nemcsak egyedül, hanem csapatban is nagyon szeretek „mesélni”, emiatt azokat a meseelőadásokat is nagyon szeretem, amikor nagyobb közönséghez jutnak el a történetek. Nagyon jó látni, ahogy a gyermekközönség egyszerre örül vagy aggódik egy-egy szereplőért, vagy azt, amikor a mese végén 2-300 gyermek egyszerre perdül táncra a „király és a királynő lakodalmán”.
Vannak olyan mesélős pillanatok, amiket soha nem fogok elfelejteni. Ilyen emlékezetes szituáció volt a számomra, amikor – évekkel ezelőtt – Hófehérkeként az almától összeroskadtam, és a közönség soraiban észrevettem, hogy az akkor még óvodás fiam, Dani, nagyon aggódni kezd értem. Édesanyaként a szívem szakadt meg, hogy nem mehetek oda és ölelhetem meg abban a pillanatban. Azt hiszem, ő még jobban megörült a herceg érkezésének, mint bárki más.
Ha egy pedagógus nem szívesen mesél, szorong a meséléstől, vagy elpazarolt időnek tartja a mesélést, mi lenne az a három legfontosabb tanács, amit útravalóul adnál neki?
A mese lelki táplálék a gyermek számára: megnyugszik tőle, önértékelése és énképe fejlődik, erkölcsi példát mutatnak a szereplők, megismeri általuk a hagyományainkat és népszokásainkat.
A mese fontos, mert számtalan egyéb területre is jótékonyan hat: mesehallgatás közben fejlődik a beszédértés, beszédészlelés, kommunikációs és problémamegoldó-képesség, monotóniatűrés, koncentráció, fantázia, gyarapszik a szókincs stb.
Végül pedig egy idézettel biztatnám a kollégáimat, miszerint: „A gyermekkornak két tündérvilága van: cselekvés síkján a játék, és szellemi síkon a mese.” (Hermann Alice)
Gonda Rozália mesél a gyerekeknek
Hogyan tudod bevonni a szülőket, hogy az otthoni környezetben is folytatódjon a mesélés kultúrája? Miért tartod ezt fontosnak?
A gyermekek harmonikus testi-lelki fejlődése céljából mindig hangsúlyozzuk a kolléganőmmel, hogy a mindennapos mesélés milyen pozitívan hat a gyermekekre. Egyre több kutatás bizonyítja már ezt, amelyek közül a legfontosabbak eredményeit igyekszünk megismertetni a szülőkkel. Gyakran felmerül a kérdés a szülők részéről, hogy a médiaeszközök használata, a nézett mese nem váltja-e ki ugyanezt a hatást?
Ennek a témának is utánajártam évekkel ezelőtt, és írtam a főiskolai konzulensemmel egy tanulmányt (Magyar Tudományos Művek Tárában (MTMT)), amelynek címe: A média személyiségfejlődésre gyakorolt hatása a kiscsoportos óvodáskorú gyermekek körében. Az ebben összegzett információkat mindig szívesen osztom meg a szülőkkel, mert hiszek mind a prevenció, mind pedig a szülők edukációjának erejében. A pedagógusként már megismert összefüggéseket és eredményeket tovább kell adnunk, támogatnunk kell a felgyorsult, digitalizált világunk anyukáit, apukáit és lurkóit… Elengedhetetlen, hogy útmutatást adjunk nekik, hiszen: „nincs olyan szülő, aki tudatos szinten ne akarná a legjobbat nyújtani gyermekének” (Mogyorósy–Révész 2021: 63).
Mit jelent neked a Mesélő Pedagógus Díj? Miért javasolnád, hogy a más mesélő pedagógusok is pályázzanak?
Meglepetést, elismerést, a szeretet erejét és az összefogást jelenti nekem ez a díj.
Számomra óriási élmény volt megtapasztalni azt a szeretetet és összefogást, amelynek köszönhetően a Mesélő Pedagógus Díj Közönségdíját óvodapedagógus kategóriában végül nekem ítélték. Számtalan pozitív megerősítést, biztatást és szavazatot kaptam mind a szülőfalum Kengyel, mind lakhelyem, Gyömrő, mind pedig a munkahelyem, Sülypáp lakosaitól is. Ahányszor ránézek a díjra, mindig eszembe jutnak azok a gondolatok, amelyek a díjátadón kavarogtak a fejemben: az életed egy mese, melyet Te magad írsz, csak hinned kell benne!
Minden mesélő pedagógusnak emiatt azt tanácsolom, hogy pályázzanak, mert ezt az élményt csodálatos megtapasztalni… De ha valaki nem kerül a díjazottak közé, akkor is fantasztikus élményben lesz része. Hiszen minden pályázó nyer… mi leszünk a mese és a mesélés nagykövetei.
Hogyan fejeznéd be? A mesélő óvodapedagógus …
Egy híd, a Valóság és a Mesék Birodalma között.
Egy varázsló, aki átrepít egy olyan világba, ahol bárki és bármi lehetsz.
Az, aki segít az irodalmi és a meséken keresztül az erkölcsi és társadalmi értékek megismertetésében, megszerettetésében, megóvásában és továbbadásában.
Az interjút Bajzáth Mária készítette
Nevezési határidő: 2026. augusztus 31., éjfél.
Közönségszavazás időtartama: 2026. október 17-től 31-ig.
Ünnepélyes díjátadó: 2026. november 14., Lampion Mesefesztivál és Könyvvásár (Budapest, Marczibányi Téri Művelődési Központ)
Kérdés esetén forduljon bizalommal kollégáinkhoz az info@ckcs.hu címen!
