nlc.hu
Baba
55 évesen szült hármas ikreket ez a nő

55 évesen szült hármas ikreket ez a nő

Az 55 éves Sharon Cutts egészséges babáknak adott életet.

Sharon Cutts azt hitte, már túl van élete javán, és bár boldog volt, hogy négy gyerekkel is megáldotta a sors, nem tudta leplezni keserűségét magányosan töltött ötvenes évei felett.

A váratlan fordulat akkor következett be, amikor megismerkedett a nála jóval fiatalabb Stuarttal. A korkülönbség ellenére hamar egymásba szerettek, és az akkor 51 éves asszony úgy érezte, új fejezet nyílt életében. 

55 évesen szült hármas ikreket az ausztrál nő

Mivel szerette volna fiatal szerelmét megajándékozni az apasággal, ellenőriztette a termékenységét, a tesztek azonban azt mutatták, hogy Sharon már túl van a menopauzán. De még ekkor sem adták fel: hatalmas összegeket költöttek petesejtdonorra, hogy Stuart spermájával megtermékenyítve próbálták előidézni a terhességet – sikertelenül. Ekkor Sharon már 54 éves volt.

55 évesen szült hármas ikreket az ausztrál nő

Utolsó esélyként Cipruson próbálkoztak beültetéssel, és rövidesen kiderült, hogy a beavatkozás sikeres volt – Sharon terhes lett. Rövidesen az is kiderült, hogy hármas ikrekkel!

A pár hihetetlenül boldog, és bár Sharon nem szeretné, ha az iskolában a kicsik nagymamájának néznék majd, saját bevallása szerint ugyanolyan frissességgel vágott bele az anyaságba, mint annak idején korábbi gyerekeivel.

Forrás: ThatsLife

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top