Baba

Trend lesz a cuminyalogatás?

Egészségesebbek azok a gyerekek, akiknek a cumiját nem fertőtlenítik, sőt a szülők a szájukba veszik – az eddigi tiltás ellenére.

Trend lesz a cuminyalogatás?Az első gyerek cumiját még minden anya gondosan fertőtleníti, de a harmadikét már a kutya nyalja tisztára, szokták mondani. Ezért sokáig arra figyelmeztették a szülőket, hogy ne vegyék a szájukba a kisgyerekek evőeszközét, és nehogy a saját nyálukkal tisztítsák meg a cumit, mert káros baktériumokat juttathatnak így be a kis szervezetükbe.

Kevesebb allergia

Most ennek az ellenkezőjét állítja egy új svéd tanulmány. Eszerint azok a gyerekek, akiknek a szüleik a szájukba vették a cumijukat tisztítás gyanánt, sokkal kevesebb dologra lettek allergiások később. Emellett náluk kevesebb ekcémás megbetegedést és asztmás esetet találtak. A betegségek már akkor is kisebb eséllyel alakultak ki a babáknál, ha a szülők csak egyszer-egyszer vették a szájukba a cumit.

„Nagyon érdekes, és csak megerősíti azokat a feltételezéseket, miszerint az újszülöttek és a gyerekek számára hasznos, ha korán találkoznak baktériumokkal” – mondta a lap által megkérdezett infektológus.

A császár is ronthat

Emellett azt is megvizsgálták, számít-e ilyen szempontból, hogy a gyerek császárral vagy természetes úton születik. Kiderült, hogy a különbség egészen jelentős, a császárral született gyerekeknek, akiknek fertőtlenítették a cumiját, 55 százaléka lett ekcémás. A legkisebb arányban azoknál a gyerekeknél alakult ki ekcéma, akiknek nyálazták a cumiját, és természetes úton születtek, náluk 20 százaléknál állapították meg ezt a bőrbetegséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top