Az igazi nő szeret. Szeret és szeret és szeret, kivéve, ha gyűlöl. Gyűlöli a pénztárosnőt, mert mosolyog, és nyilván átaludta az éjszakát, gyűlöli a szerelmespárt, mert van idejük egymással andalogni, és szeretik egymást, gyűlöli az életet pillanatnyilag, de leszarja aztán a saját gyűlölését is.
Az igazi nő reggel arra ébred, hogy nem szőrtelen a lába. Vagy kissé borostás. Ha van párja, igazából már hozzászoktak, mindketten ismerik a rendszert, de az igazi nő törekszik. Elhatározza, hogy megszünteti a helyzetet, ám, ha rohanni kell az iskolába meg az óvodába, vagy S. O. S. van, mert elfogyott a zabpehely és még a boltba is le kell menni, esetleg orvoshoz vinni a gyereket, akkor felveszi a csinos nadrágját, és leszarja.
Az igazi nő öt gyereket nevel. Imádja őket. Értelmes lesz tőlük az élete, gondozgatja mindahányat. Néha viszont forog vele az éjszaka, idegbajt kap a gyerekzsivajtól, csendben zokog a sarokban, és arra gondol, hogy mi lesz az életével, mi lesz a szakmájával, amit szeret, mikor teszi ki a lábát a négy fal közül egyedül, és mikor fogja már egy férfi úgy rendesen megbámulni, na, hogy érezze az izét, azt. Majd mélyen elalszik.
Az igazi nőnek nincs gyereke. Nem akar, soha nem is akart. Vagy nem lehetett, vagy most nem lehet. Vagy nem jött össze. Állandóan azt kérdezgetik, miért? Mindenki ezzel jön. Miért? Miért? Miért? “Mi a fasz közötök van hozzá?”, üvöltené az arcukba, de minden egyes alkalommal nem lehet, a villamoson meg a nagymamánál nem olyan jó. Egy idő után, talán, leszarja. Odanyomja az arcukba a sablonválaszát.
Az igazi nő hódít. Magassarkút hord, kivágott felsőt, kukucs, belátni. Nem egészen olyan az a dekoltázs, mint volt, de erre megvonja a vállát. Ha megpiszkáljuk a helyzetet, némi homok jön ki a cipőből, nem tudni, a tegnapi játszótérről hogyan került éppen az otthon hagyott magassarkúba bele az a homok, de megtörtént. Belenyúl stílusos retiküljébe, és a pénztárca helyén három matchboxot talál. Elegánsan előveszi a kártyáját, a matchboxot nem. Jó, hogy külön tartja őket. Mintha egy magazin címoldaláról mosolyogna a zöldségesre.
Az igazi nő egyedül él. Gyerekkel vagy gyerek nélkül. Mert elvált, mert nincs párja, mert nem talált, nem akart, valamiért. Megoldja a hétköznapokat, és vagy utálja, vagy nem. Mindenkinek van véleménye róla, mindenki tudja, hogyan kellene kinéznie, hova kellene mennie ismerkedni, de ő beül a fürdőkádba, ha van egy órája, és élvezi a vizet. A tinderre akkor csatlakozik, amikor kedve tartja. Nem lóg az ügyön.
Az igazi nő elcsábítja a férjét. Folyton. Felteszi a harisnyakötőt, fél órát babrál azzal az átkozott bigyóval a fürdőszobában, nem érti, hogy az egyik kis szart hogyan lehet belecsúsztatni a másik kis szarba, és arra gondol, hogy önmagában ezért a mutatványért díjat kellene kapnia,
nem beszélve arról, hogy előtte végigült egy szülői értekezletet a suliban, ahol megszavazták a nyolc hónappal későbbi kirándulás helyét és az udvar padjainak színét, majd kioktatták őket, mintha maguk is gyerekek lettek volna, és akkor még intézte a vacsorát. És olyankor arra jut, hogy ha ezután nem lesz elképesztő tűzijáték az ágyban, ő esküszik, hogy kidobja ezt a szutyok cuccot a szemétbe, mert ami sok, az sok, és egyébként is tökre álmos már.
Az igazi nő több férfit szeret. Most mit csináljon, ha így van? Néha tevőlegesen szereti őket, néha nem. Mindenki megmondja, hogy egy nagy ribanc, és takarodjon. A férfiak ezt nem mondják, vagy nem mindig. A barátnői irigylik, és ők is kurvának tartják, vagy éppen elfogadják így is. Az igazi nő a ribancozást leszarja.
Az igazi nő egyet szeret. Nem tud mit csinálni, ha a férje az igazi, de tényleg az igazi, és nem volt előtte senki más, és – ha nagyon belegondol – soha nem szeretne senki mást. Jó, néha feltűnik egy-egy apuka a suliban, aki cuki meg helyes, de valójában annyira még csak nem is izgatja. Úgy érzi, ez manapság gáz. Mindenki összevissza randizik, vágyakozik, ő meg nem. Mi legyen, ha az az egy kell? Végül leszarja a nagy okosságokat, és boldog lesz azzal az egyel. Éppen.
Az igazi nő nővel él. Mert mindig is ezt akarta, vagy mert most erre támadt kedve. Néhányan azt mondják rá, hogy undorító, meg torz és hasonlók. De ő szereti a barátnőjét. Meg az életét. Meg a barátait. A mondogatókat meg pont leszarja.
Az igazi nő körmöshöz jár. Megcsináltatja a lábkörmét, a kézkörmét, a műkörmét, a géllakkos körmét, a körme körmét.
Sajnos néha összekeveri a vakító rózsaszínt a korallszínnel meg – legrosszabb esetben – a mályvával, és amikor már rajta a kezén, nem lehet visszacsinálni, pedig világosan látja, hogy a vérpiros ruhájához ez nagyon nem passzol, és még ki is kell fizetni, aztán meg két hétig viselni, ha nem tovább, amikor pedig már lenőtt – de hát végül csak leszarja ezt is, és megy haza. “Legalább nem a színtelen körmeim látszanak itt mindenki arcába”, motyogja magában.
Az igazi nő toalettje szinte kifogástalan. A top rajta tavalyi modell, de nem látszik, az alsónemű nem illik egymáshoz, de ki veszi azt észre, a lába attól még nem lesz csúnyább, a haját tegnap állította be a fodrász, és csak az alapozó lett félig fölkenve, mert reggel a kislánya kikapta a kezéből, és a maradékot a falra meg a mosdókagylóra helyezte gyors mozdulatokkal. Mindegy, a szeme alja még belekerült, ott a legfontosabb.
A cikk folytatásáért kattints ide és irány az Anyám borogass! blog.
Olvass többet az igazi nőkről:
- 9 szabály, amit minden igazi nőnek be kell tartania az életben
- Egy igazi nő nem tökéletes
- Milyen az igazi nő?
