Balkon fanatik

Balkon fanatik: megvannak a győztesek, íme a legszebb kiskert és terasz

Véget ért az nlc kiskert pályázata, eljött az idő, hogy kihirdessük, kik nyerték a fődíjat.

Szinte csak most hirdettük meg, és már le is zárult a legszínesebb pályázatunk, amit valaha kitaláltunk. A színeset itt most szó szerint kell érteni, hiszen annyi csodálatos kertet és virágoktól roskadozó balkont fotóztak a Balkon fanatikra jelentkező olvasóink, hogy már a döntősök kiválasztása is igen komoly dilemmát okozott a zsűrinek.

Tíz napon át szavazhattatok ti, olvasók, hogy a fődíj sorsa eldőljön, és jöttek is a voksok szép számmal. Most pedig itt az idő, hgy megmutassuk a győzteseket.

A legszebb balkon 2020-ban az nlc olvasói szerint:

A legszebb balkon cím nyertese

A legszebb balkon cím nyertese

És a legszebb kiskert:

A legszebb kiskert cím nyertese

A legszebb kiskert cím nyertese

Mindkét győztes 50.000 forint értékű IKEA vásárlási utalványt kap, a kapcsolatot e-mailben fogjuk felvenni velük.

Köszönjük, hogy velünk játszottatok, olvassátok az nlc-t továbbra is, lesznek még hasonló pályázataink!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top