Becsengettek cikkek

Eldőlt: Megvan az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

Eljött a pillanat, hogy kihirdessük az NLCafé több mint egy hónappal ezelőtt indult akciójának eredményét. A győztesek utcahosszal nyerték meg a szavazást.

Minden alkalommal, amikor elindítunk egy újabb kedvenc akciót, óriási lelkesedéssel vágunk bele a munkába. Amikor úgy döntöttünk, hogy ezúttal az ország kedvenc általános iskolai osztályát keressük meg, sejtettük előre, hogy nagyon szerethető lesz a projekt, és sok szívhez szóló történetet kapunk majd, de az az igazság, hogy ami történt, az minden várakozásunkat fölülmúlta.

Jóval több mint száz osztályt ismerhettünk meg az olvasói ajánlásokból, és bizony be kell látni: rendesen feladtátok nekünk a leckét. Csodálatos volt látni, hogy milyen sok összetartó, egymást támogató kis közösség dolgozik együtt az ország általános iskoláiban. Óriási fejtörést okozott már a tíz döntős kiválasztása is, szerencse, hogy a végső döntést nem nekünk kellett meghoznunk, hanem olvasóinkra várt a feladat.

Összesen 26 650 szavazat érkezett. Soha olyan akciónk nem volt még, ami ilyen sok embert megmozgatott volna, úgyhogy ezúton is köszönjük mindenkinek, aki szavazott a kedvencére!

A győztes osztály végül 10 943 szavazatot söpört be, ami több mint 41 százalékot jelent.

Vagyis elmondhatjuk, hogy

óriási fölénnyel nyerte meg a versenyt az ország egyik legkisebb osztálya, a Pető Intézet ötfős 3. a.-ja!

A nyereményük 250 ezer forint értékű osztálykirándulás-támogatás.

Eldőlt: Megvan az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

Virág, Gréta, Dia, Jancsi és Szabi ezek szerint nemcsak minket, de az olvasóinkat is teljesen elvarázsolta. Nem is csoda, hiszen okosak, hatalmas szívük van, nagyon viccesek. Mind az öten sérült központi idegrendszerrel, de ép értelemmel születtek, csak segédeszközökkel képesek járni, ülni, mégis pontosan olyan ütemben tanulják a tananyagot, mint az ország többi harmadik osztályosai, ami óriási kihívás, sok kreatív megoldást és rengeteg szorgalmat igényel. Aki még nem olvasta a történetüket, az itt pótolhatja.

És hogy mit szóltak a gyerekek, amikor megtudták, hogy győztek?

Folyamatosan figyeltük a szavazás állását, és titkon reménykedtünk, hogy megnyerjük a versenyt – mondja Stefanics Beatrix konduktor, a gyerekek tanítója. – Teljesen be voltak sózva, striguláztuk a szavazásból hátralévő napokat a táblán. Ráadásul most éppen az osztást tanulják, úgyhogy állandóan azt számolgattuk, hogy az éppen aktuális százalékos eredményünk mekkora része a szavazatok összességének.

Eldőlt: Megvan az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

Szerda reggelre aztán lezárult a verseny, ekkor már biztosan lehetett tudni, hogy a 3. a. nyerte a versenyt. A tanítók a délelőtti tízóraiszünetben rendeztek egy kis ünneplést a gyerekeknek. Volt kölyökpezsgő, pillecukor, süti, joghurt. És az ünneplésre természetesen áthívták a testvérosztályukat is, úgyhogy igazi partihangulat kerekedett.

Beatrix elmondta, még sosem tudták többnapos osztálykirándulásra vinni a gyerekeket, úgyhogy most tényleg a fellegekben járnak. A tervük az, hogy Veszprémbe fognak menni, megnézik a várost, az állatkertet, és ellátogatnak a dinóparkba is.

“És a Marci bácsi is jön velünk?” – kérdezte az egyik kislány Neményi Márton kollégánkat hiányolva, aki a fotóriportot készítette az osztályról. Innen üzenjük, hogy igen, Marci megint ott lesz, és az NLCafé olvasóinak újabb cikkben fog beszámolni arról, hogyan sikerült a veszprémi kaland.

Eldőlt: Megvan az ország kedvenc általános iskolai osztálya!

És mivel mi, itt az NLCafénál úgy gondoljuk, hogy mind a tíz döntős osztály megérdemli az Ország Kedvenc Általános Iskolai Osztály címet, ezért mindannyian kapnak egy ezt tanúsító plakettet, illetve egy társasjáték- és könyvcsomagot is a Játéknet jóvoltából.

Köszönjük mindenkinek, aki jelöltként, nevezőként vagy olvasóként részt vett a játékunkban! Kövessetek minket továbbra is!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése