egészségrovat
Ez a járvány már gyilkosabb, mint a SARS volt
Belehajtott egy kátyúba a mentő, ez mentette meg a beteg életét
Egy év alatt felismerhetetlenné fogyott egy egyetemista
Koronavírus: megviseli a karantén a Vuhanból kimentett magyarokat
Más módon is fertőz a koronavírus, mint eddig gondolták
Fület kötöttek a mentett cicának, mindenki beleszeretett
Máris megkezdődött a 2020-as pollenszezon
Hajlamosabbak a mellrákra azok a nők, akik nem szeretik a mellüket
Ki kell vonni a forgalomból az egyik népszerű fájdalomcsillapítót
Eddig már négy ember életét mentette meg Zoltán, a pénzügyi szakügyintéző
Védett vadállat fogyasztása miatt terjedhetett emberre a koronavírus
Mentős szeretne lenni ez a kisfiú, a mentőszolgálat segít, hogy teljesüljön a vágya
Kiürítik a dobai pszichiátriát, szélnek ereszthetik a betegeket
Csótány futkorászott a kórházi kosztban, de az ellátást még ő sem bírta
70 százalékkal több az influenzás, mint egy hete
Pattanásnak hittük, végül a műtőasztalon kötött ki a hétéves gyerekem
Meghalt az a kínai orvos, aki először riadóztatott a koronavírus miatt – frissítve
Legalább 200 millió lány és nő szenvedte már el a nemi szervek megcsonkítását
Nem tudta, hova kéri a mentőt, a mobilja segített a debreceni nőnek
Egynapos újszülött a legfiatalabb koronavírusos beteg
„Anya nem hal meg előtted, itt lesz, elkísér majd a végéig”
A maraton után a futók 70 százalékánál találtak szívproblémát
Száz méterre a kórháztól haldoklott egy férfi, nem segítettek rajta