elmondom név nélkül
Hazajönnek Afrikából, és pár hét után panaszkodnak, hogy nem bírják a hajtást! – Kitálal a takarítónő
„Tízből legfeljebb két olyan szülővel találkozom, akinek szeretnék a gyereke lenni” – Kitálal a játszóházi gyermekfelügyelő
Ne hagyd a gépen a házi pornód! – Az informatikus kitálal
„Receptgyártó kisiparosok lettünk” – megszólal a háziorvos
„Este 11-kor esernyőt és tréningnadrágot is akartak már venni” – kitálal a gyógyszerész
Egy személyi edző elmondja, a vendégei mikkel tudják kiakasztani
Megszólal az intimkozmetikus: „Nem mindenki úgy jön oda, hogy széttárja a lábait, és már mehet is a buli”
„Van az a diák, akit nem lehet leállítani” – kitálal az angoltanár
Az esküvőszervező kitálal: „A vőlegények 80 százaléka azért mond igent a lagzira, mert boldoggá akarja tenni a választottját”
Nem tudom, ilyen fogakkal hogyan bír bárki is csókolózni – kifakad a fogorvos
„Nem arra diplomáztam, hogy lábak között kutakodjak” – megszólal a védőnő
„A vevők, az eladók, sőt olykor a kollégák is döbbenetesen hülyék” – beszól az ingatlanos
„Még a válásról is előbb tudunk, mint bárki” – most az óvónő mesél
„Jobban félek a sötét utcán, mint a zárt osztály folyosóján”
„Nem maradok egyedül a szobában lány tanulóval” – Név nélkül: megszólal a matektanár
„Napközben tök jó fejek vagytok, de estére befeszültök!” – Így lát minket Erzsi, a pénztáros
„Rendőrt kellett hívni, mert két nő egymás haját tépte egy tévé miatt” – egy bolti eladó mesél
„Igyekszem úgy helyszínelni, hogy ne kerüljön rám senkinek az agyveleje”