gyermekvédelem
Dobrev Klára friss dokumentumot mutatott: a pedofil-ügyeket így akarná eltussolni a kormány szerinte
Combcsontját törte a 2 éves kisfiú a bölcsődében, az anya döbbenetes választ kapott kérdésére az ott dolgozóktól
A Fidesz sajnálta a pénzt a gyermekvédelmi rendszer erősítésére, szó nélkül szavazták le az erről szóló javaslatot
Újabb házkutatás Juhász Péter után: most egy youtuber ellen indult eljárás egy gyilkossági ügyet érintő interjú miatt
Megszólalt Tuzson Bence a Szőlő utcai ügyről: idegen titkosszolgálati szálat vél felfedezni, szerinte nem merült fel kiskorú sértett
Szőlő utcai ügy: Kozma Judit, a Szociális Szakmai Szövetség ügyvivője szerint ha az elkövető egy vezető, többféle eszközzel is hathat a munkatársakra, akik nem falaznak neki
„Anya, te jó ember vagy” – Életeket ment a gyerekeknek fenntartott átmeneti otthon
Annyira megtelt a szolnoki befogadó otthon, hogy a gyerekek egy része már matracokon alszik
Orbán Viktor gyereknapi üzenete úgy cukiskodik, hogy közben kissé félelmetes
Gyurkó Szilvia: „Meggyőződésem, hogy a bicskei gyerekotthon elítélt igazgatója simán átment volna a kifogástalan életvitel vizsgálaton”
Tóth Gabi: Hol voltam a Kaleta botránynál?
Pride betiltás: gyermekeink nevében érkezik a félelem
Jogsértő módon vették el Mariannától az újszülött babáját, fél éve kórházban tartják a kisgyereket a hatóságok
Hóval teli kádba tette kisgyerekét egy anya egy TikTok-videóért, vizsgálatot indított a gyámügy
Babakocsiba szíjazott életek
Felfüggesztették, majd visszahelyezték a fóti gyermekotthon igazgatóját
Törvénybe foglalták, hogy a „szökésben” lévő gyerekek helyett másokat helyezhetnek el a gyermekvédelemben
„Két-három évesek is felügyelet nélkül”- kitálalt egy volt gyermekotthon-vezető az intézményekben uralkodó állapotokról
Tömeges felmondás a gyermekvédelemben: a megalázó fizetésért rendőrségi átvilágítás is jár
Fizetniük kell az influenszereknek, ha a gyerekeikkel posztolnak
Gyerekeket politikai célra használni aljas dolog – Hol van a gyermekvédelem ilyenkor?
Duplájára nőtt a gyermekpornográfia áldozatainak száma a Hintalovon friss jelentése szerint
Hodász András: Magyarország gyerekek ezrei számára nem a mennyország, hanem maga a pokol