Schmuck Andor
Eltemették Schmuck Andort
Kiderültek Schmuck Andor temetésének részletei
Így találtak rá Schmuck Andorra holtában – megrázó részlet derült ki
galéria
Fodor Zsóka Schmuckról: „A halálában is haragszom Andorra”
Schmuck Andor temetése: a barátai dobják össze rá a pénzt
Varnus Xavér árulta el Schmuck Andor legféltettebb titkát
Schmuck Andor: megrázó részletek derültek ki a halála előtti időszakról, alig tudott már járni az egykori politikus
Schmuck Andor halála: kiderült az igazság a politikus vagyonáról
Schmuck Andor 10 éve megvette a sírhelyét, a nevét is felvésette a sírkőre
galéria
Schmuck Andornak állítólag menyasszonya volt
Ő lett Schmuck Andor egyetlen örököse
galéria
Schmuck Andor halála: semmi jel nem utalt a tragédiára a barátai szerint
Schmuck Andor halála: Egész zsák iratot vittek el lakásáról a rendőrök
„Kértél tőlem egy szívességet, amit be fogok tartani” – így búcsúznak a hírességek Schmuck Andortól
galéria
„Ebből a dologból egy-egyre nem tudunk kijönni, tehát vagy én győzök, vagy a kór!” – Az 54 évesen elhunyt Schmuck Andor élete képekben
Meghalt Schmuck Andor
galéria
Összeomlott a súlyos beteg Schmuck Andor: „Egy hétig teljesen a padlón voltam”
galéria
Nagy bejelentést tett a súlyos beteg Schmuck Andor
Schmuck Andor túl van a kezelése felén, így érzi magát most
Schmuck Andor: „Mindenem eladtam, nincs semmim”
galéria
Sorsdöntő vizsgálat előtt a nagybeteg Schmuck Andor
Álorvosok bombázzák leveleikkel a súlyos beteg Schmuck Andort
galéria
Csak egy dolog szerepel a nagybeteg Schmuck Andor bakancslistáján, és azt már ma valóra váltja