Mivel vagány az anyám, nekem soha nem volt gondom az őszinteséggel. Már ahogy serdültem, mindent megbeszéltünk és a nővé válásom is úgy alakult, hogy lelkileg felkészített rá anya. A nőgyógyászhoz is vele mentem először, középsuliban, amikor több mint egy éve együtt voltam már a szerelmemmel és kész voltam a testi kapcsolatra is. Anyám azt monda, vizsgáljon meg az orvos és írassunk fel fogamzásgátlót. Én örültem, hogy ő maga mondja, mert így nem kellett nekem felhozni. A barátnőim jó része már túl voltak már a nőgyógyászon és még a legfélősebbek sem mondtak rosszat, szóval tényleg nem izgultam, inkább várakozással voltam tele.
Persze azért amikor bementem és le kellett vetkőznöm, az furán esett. A doki ráadásul fiatalos és jóképű volt, ezért zavarba is jöttem hamar. Valahogy felfeküdtem arra székre, de nem tudtam, meddig kell lecsúszni, ott bénáztam kicsit. Aztán elmondta a doki,hogy mit fog csinálni. Én meg csak ott feküdtem és azon járt az eszem, hogy egy idegen, jóképű pasi épp belülről nézeget. Persze a csajoknak a suliban elmeséltem, hogy milyen izgalmas volt az első élményem a nőgyógyásznál. Jót röhögtünk rajta.
Amikor egyetemre kerültem, új orvost kellett választanom, mert több mint 200 kilométerre költöztem. Akihez először mentem, nagyon nem volt szimpatikus, rosszul is érintett a vizsgálat. Ezért inkább egy nőhöz jelentkeztem be legközelebb, arra gondoltam, talán több tapintat lesz benne és így is volt. Azóta hozzá járok. Egyszer csúnya fertőzésem lett, egy gombás betegség felülfertőződött és antibiotikum kellett. Akkor láttam, hogy mennyire érti a dolgát és azóta bízom benne még jobban. Azt tudom amúgy, hogy tök szerencsés vagyok, hogy ilyen laza az anyám és hogy én is ilyen lettem. Szerintem ezért is vettem könnyen a nőgyógyászati vizsgálatokat is. Nem nagyon tudok azonosulni azokkal, akik félnek orvoshoz menni.
