nlc.hu
Család kedvencei
A finn Mikulás nevében verik át a magyar gyerekeket

A finn Mikulás nevében verik át a magyar gyerekeket

Hiába fogják várni Joulupukkit az egyik-másik magyar városban.

Mint arról beszámoltunk, Magyarországra érkezik a finn Mikulás. Joulupukkival a következő napokban számos helyszínen, az ország több pontján lehet majd találkozni.

Azonban sokaknak feltűnt, hogy a látogatását olyan helyszíneken és olyan városokban is meghirdették a Facebookon, ami nem szerepel a hivatalos programjában. Ráadásul több olyan is van közöttük, ahol elvileg több napot is eltölt majd a gyerekekkel.

Azaz egyszerre több helyen kéne lennie a lappföldi Mikulásnak Magyarországon. Úgy tűnik, nem szervezési hiba áll a háttérben, hanem átverés.

Sopronban például december 5. és 8. között hirdették meg a Mikulás érkezését. Ez azonban sokak számára gyanússá vált, mivel ebben a 4 napban 4 másik, hivatalosan bejegyzett helyszínen lenne jelenése Joulupukkinak (Bábolna, MikulásGyár, Gyál, Gyula), ráadásul az is furcsa, hogy a poszt szerint Sopronban a város egyik legkülsőbb részén tartózkodna elvileg 4 teljes napig a lappföldi Mikulás. Úgy tűnik, a Christmas Village most is – akárcsak 2 éve – reklámfogásnak használja Joulupukkit, és idén is sokakat át akarnak verni vele.

(via)

Kiemelt fotó: Földi Imre – MTI / MTVA

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top