Család

Húsvéti elfoglaltságok a lakásban

Jó alkalom lehet a húsvét arra, hogy a család együtt játszon. Sõt, már a készülõdésbõl is kivehetik részüket a gyerekek -hiszen tudjuk, mennyire élvezik, ha segíthetnek nekünk. Fõként akkor, ha a közös munka örömét a közös játéké követi.

Segítő kis kezek

Már az ünnepre való készülődésbe is bevonhatjuk a gyerekeket, így nem fogják úgy érezni, hogy mi csak dolgozunk, őket pedig magukra hagytuk. Adjunk nekik is kisebb feladatokat, életkoruknak és érdeklődésüknek megfelelően. Van olyan gyerek, aki szívesen segít a takarításban, mások boldogan tevékenykednek a konyhában, vagy lelkesen vesznek részt a lakás díszítésében. Ha már megfőztünk, és a lakás is ragyog, kezdődhet az ünnep, a kikapcsolódás.

Kézimunka együtt

Nyugodtan csatlakozzunk festegető, rajzolgató gyerekeinkhez – viszonylag veszélytelen vállalkozás. Akár mi is kezdeményezhetjük a festést, rajzolást, mert így – a jó példát követve – biztosan több kedvük lesz a gyerekeknek is ehhez a hasznos elfoglaltsághoz. Akik szeretnek papírral dolgozni, színes papírból kivághatnak különböző formákat, esetleg tipikusan húsvéti figurákat (nyuszi, csibe, tyúkanyó, tojás, stb.), és ezekből egy nagy rajzlapra képet komponálhatnak.

Origami

Gyereknek, felnőttnek igen szórakoztató elfoglaltság lehet az origami. Szerezzünk mintákat origami könyvből, és hajtogassunk. Szétnézhetünk az Interneten is ez ügyben, jó esélyünk van rá, hogy megtaláljuk, amit keresünk. Ha kezdő hajtogatók vagyunk, és sehogyan sem tudjuk kivarázsolni a nyuszit a papírból, a gyerek esetleg tombol, a hajunk szála az égnek áll, két lehetőségünk van. Vagy segítséget kérünk egy tapasztalt hajtogatótól, vagy feladjuk a küzdelmet, és csalódott gyermekünknek kárpótlásul felajánljuk, hogy festünk, rajzolunk neki egyet helyette. Ha szeretnénk a tekintélyünkön esett csorbát kiköszörülni, haladéktalanul fogjunk valami olyan tevékenységbe, amiben profik vagyunk, vagy egyszerűen jelentsük ki, hogy hibás volt a leírás.

Jó tanács: ha gyermekünk semmiképpen sem akarna tojást festeni, hajtogatni – de szívesen olvasna, biciklizne, legózna -, ne erőltessük. Inkább igazítsuk a programot az ő igényeikhez.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése