Család

Az anyák napja története

Kevés olyan szívmelengetô ünnep van, mint az anyák napja. Ekkor köszöntjük édesanyáinkat, megköszönve nekik mindazt a szeretetet és gondoskodást, mellyel születésünk óta elhalmoztak bennnünket.

A hagyomány kezdetei

Az anyák tiszteletére rendezett ünnepségeket először az ősi Görögországban tartottak, tavaszonként. Kegyelettel adóztak az istenek anyja, Rhea előtt. A XVII. századi Angliában az édesanyákat az Anya-vasárnapon köszöntötték, mely a nagyböjt negyedik hétvégéjére esett.

Az anyák napja tengerentúli története

Az Egyesült Államokban Julia Ward Howe vetette fel az Anyák napja gondolatát 1872-ben. Úgy vélte, hogy ezt az ünnepet a béke jegyében lehetne tölteni.

Az Anyák napja hivatalos megtartásának véghezvitelét a Philadelphiában élő Anna Jarvisnak tulajdonítják. Ezt az ügyet édesanyjára való megemlékezésnek szánta, aki 1905-ben hunyt el, és aki a XIX. század végén megpróbálta létrehozni az Anyák barátságának napját. Ezzel a polgárháború sebeinek gyógyulását igyekezett elősegíteni.

Két évvel anyja halála után Jarvis tartott egy, az elhunyt tiszteletére szóló ceremóniát. Ez annyira megindította, hogy hozzáfogott egy kampányhoz, melyben az anyák tiszteletére szánt hivatalos hétvégét kívánt kineveztetni. Elsőként 1910-ben, Nyugat-Virginia államban ünnepelték az Anyák napját. Egy évvel késôbb már szinte minden állam jegyezte ezt a napot. 1914-ben Woodrow Wilson elnök hivatalosan is bejelentette, hogy az Anyák napját, nemzeti ünnepként, minden évben május második vasárnapján fogják tartani.

Érzelemből haszon?

De Jarvis sikere nemsokára visszájára fordult. Sőt, 1923-ban keresetet nyújtott be, hogy állítsák le az Anyák napi fesztivált. Felbőszítette ugyanis az elüzletiesedés. Az egyik, háborús anyákkal tartott összejövetelen az asszonyok fehér szegfűt árultak, hogy így gyűjtsenek pénzt. Nem ezt akartam – mondta Jarvis, aki egyébként a fehér szegfűt választotta az anyák szimbólumának. A szép érzelmek napját akartam létrehozni, nem pedig a haszonszerzését – jelentette ki.

Az anyák napja édesanyja

Jarvis asszony 1948-ban, teljesen visszás helyzetbe kerülve, 84 évesen halt meg. Gyermeke soha nem született, mert egész életét arra áldozta, hogy megakadályozza az általa alapított ünnep üzletté válását. Halála előtt úgy nyilatkozott, hogy sajnálja, hogy valaha is belefogott az Anyák napja létrehozásába. Közben pedig májusonként szobáját megtöltötték a világ minden tájáról érkező üdvözlőlapok. Az emberek végül is őt tekintették az anyák napja anyjának.

A mai helyzet

Manapság, Jarvis igyekezetének hála, illetve későbbi ellenségeskedése ellenére, évente egyszer szerte a világon megemlékeznek az édesanyákról. Bár nem esik mindenhol ugyanarra az időpontra, például Dániában, Finnországban, Olaszországban, Törökországban, Ausztráliában és Belgiumban ugyanabban időben tartják az Anyák napja ünnepét, mint az Egyesült Államokban: május második vasárnapján. Nálunk az elsőn.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top