Család

Gyereknapi gondolatok

Május utolsó vasárnapján a világ számos országában a gyerekeket ünneplik. Hogy hogyan is lehet ezt a napot emlékezetessé tenni, arra valószínûleg sokunknak bevált szokásai vannak. Nálunk évekkel ezelõtt alakult ki az a hagyomány, hogy ilyenkor valahová kirándulni megyünk.

Egész évben gyereknap

Hogy a kezdet kezdetén, amikor a gyerekek egészen kicsik voltak, mit csináltunk ilyenkor, már nem emlékszem. Erős a gyanúm, hogy semmi különös mutatványra nem került sor, mivel úgy gondoltam, nálunk úgyis egész évben gyereknap van. Aztán ahogy nőttek, és tudatosodott bennük, hogy az óvodás és iskolás társak nagy része izgatottan készül a gyereknapra, főként valami új játékszer reményében, úgy éreztem, itt az ideje, hogy valamivel én is előálljak. Azt pontosan tudtam, hogy nem leszek hajlandó megvenni ez alkalommal sem az éppen divatban lévő, sok esetben még csak nem is ízléses, kreativitásra serkentőnek pedig még véletlenül sem nevezhető bóvlik valamelyikét. Felpakoltam viszont a srácaimat gyereknap reggelén, némi enni- és innivaló társaságában, és azt mondtam nekik, hogy ez most itt egy meglepetés. Elviszem őket valahová, ahol szerintem nagyon jól fogják magukat érezni. Így érkeztünk meg a Pilisben található Holdvilág-árokhoz, aminek már a neve is igen ígéretesen hangzott.

A legjobb ötlet

Hogy jól érzik magukat a gyerekek, abban biztos voltam: egészen elbűvölték őket a keskeny völgyben futó kis patakon több helyen is átnyújtózó hidacskák, teljesen lázba jöttek a felfedezésre váró Remete-barlangtól, a napot záró nagy fagylaltozásról nem is beszélve. Hogy valójában mekkora élményt jelentett ez nekik, arra másnap döbbentem rá, amikor nagyobbik fiam azzal jött haza, hogy a tanító néni megkérdezte az osztályban mindenkitől: ki hogyan ünnepelte otthon a gyereknapot. “És képzeld, Anyu, még a (itt nevek következtek), akik megkapták a (itt pedig játékok nevei hangzottak el) is szájtátva hallgattak, és irigykedtek, meg azt mondták, ez irtó klassz lehetett, és hogy ők is szívesen ott lettek volna!” Szóval ettől kezdve mi valahogy így ünnepeljük a gyereknapot.

Jótékony rablás

Reggel “elrabolom” őket, de hogy hová megyünk, az rendszerint titok. Hogy az idén hová megyünk? Lehet, hogy az ugyancsak a Pilisben található, szurdokban futó Mogyoró-árokba, vagy a szél formálta Vadálló-kövekhez, esetleg Kő-hegyre. De az is lehet, hogy a Gödöllői-dombságon barangolunk inkább, és okvetlen meglátogatjuk medve barátainkat a veresegyházi Medvemenhelyen (a felkészültek ez utóbbi állomásra mézes csuporral, dzsemes üveggel, fakanállal, almával, dióval érkeznek, a macik nem kis örömére. Az alapítvány dolgozói örömmel fogadnak – répát, almát, húst – élelemadományokat. Azt kérik csupán, hogy ne mi etessük meg a medvéket, hanem csengessünk be, és adjuk be az állatgondozóknak, mert különben a bátrabb macik túlságosan is megtömhetik a pocakjukat, a félénkebbek pedig, akik nem mernek odajönni a kerítéshez, éhkoppon maradnak.) Hogy hogyan, mivel ünnepeljük meg a gyermeknapot, az tulajdonképpen mindegy. A lényeg a közös élmény, a kaland, a színek, illatok, érzések, amelyekre még évekkel később is emlékszünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése