nlc.hu
Család
Mellgyulladás

Mellgyulladás

Kislányom születése után az volt az első számú problémám, hogy folyton aludt. Hiába vártam, hogy ébredezzen, alig szopott egyszer-kétszer egész nap. A mellem persze bedurrant, s egyfolytában csordogált belőle a tej. A nővérke tanácsára fejni próbáltam, de kézzel nem sikerült. Utána a kórházi fejőgép következett. Amint bekapcsoltam, nagyot rántott a mellbimbómon, de a tejet legalább kiürítette. Igaz, elég fájdalmas volt a művelet. Mire hazamentünk, mindkét mellbimbóm sebes volt, összeszorított fogakkal bírtam csak a szoptatást. Végül a hetedik napon az egekbe szökött a lázam, és már annyira fájtak a melleim, hogy még a hálóing érintését sem bírtam elviselni. Végül a kitartó szoptatás és az antibiotikum kúra hozott rendbe. Második babámat augusztusra várom. Hogyan kerülhetném el az eset ismétlődését?

Cs. T. Gödöllő

Kedves Asszonyom! Második babájánál valószínűleg nem lesznek hasonló problémái, hiszen most már sokkal tapasztaltabb. Gondoljuk végig együtt, milyen okok láncolata vezethetett a gennyes mellgyulladáshoz!

1. Aluszékony baba: ha a pici ritkán szopik, vagy nem szopik elég hatékonyan, a tejbelövellés időszakában könnyen és gyorsan tejpangás alakulhat ki. Elzáródik a tejcsatorna, és fájdalmas csomó alakul ki. Ráadásul a tejmennyiség is csökkenni fog a folyamatos túltelítődés miatt. Mit tehetünk? Ébresszük fel a babát, kísérletezzünk a szoptatással másfajta testhelyzetben. Ha ez sem válik be, vetkőztessük le, hogy a bőrkontaktus felkeltse érdeklődését a szopi iránt. 

2. Nem sikerül elégszer szoptatni: fejésre lesz szükség. A kórházi fejőgépet lehetőleg ne használjuk. Gyakran fertőzés forrásává válhat, s ha túl erős szívóerőre állítják be, repedéseket okoz a mellbimbón. A pici sebeken keresztül a mell befertőződhet. Célszerűbb a kézi fejés vagy a saját mellszívó használata. 

3.  Nem jó a mellrehelyezés: ha a kisbaba csak egy picit kapja be a mellbimbót, vagy ha kicsavart fejjel kényszerül szopni, és teste nem párhuzamos az anya hasával, mikrosérülések sokasága keletkezhet a mellbimbókon. A bimbó ilyenkor folyamatosan a baba nyelvéhez súrlódik, nem kerül eléggé mélyre a szájába. A pici sérülések ezúttal is a fertőzés kockázatát rejtik magukban. 

4.  Érzékeny a mellbimbó: előfordulhat, hogy jó mellrehelyezés és az eddig felsorolt problémák kiküszöbölése esetén is kisebesedik a mellbimbó. Valószínűleg arról van szó ilyenkor, hogy az átlagosnál érzékenyebb, ezért az erőteljes szopómozgások hatására kicsit feldörzsölődik. Ebben az esetben az a legfontosabb teendő, hogy elősegítsük a gyógyulást:

• Hagyjuk minél hosszabb ideig szabadon a mellbimbókat. Szoptatós betéteket és melltartót lehetőleg ne használjunk a gyógyulásig.

• Ne mossuk le szappannal vagy fertőtlenítővel, csupán a napi tisztálkodás során meleg vízzel. Így a mellbimbón termelődő természetes balzsam segíteni fogja a gyógyulást.

• Szoptatás után hagyjuk rászáradni az anyatej maradványokat és a kisbaba nyálát, mert mindkettő sebgyógyító összetevőket tartalmaz.

• A hámosító kenőcsök használatát mellőzzük. Azok a mellkenőcsök, amelyek puhán tartják a mellbimbót, és esetleg gombaellenes hatóanyagot is tartalmaznak, mértéktartó használat mellett segíthetik a gyógyulást, ám csodát nem várhatunk tőlük. A gombaellenes szert tartalmazó krém olyankor válik be, ha a gyulladást a baba szájpenész fertőzése okozza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top