Család

Mitõl függ az anyatej mennyisége?

Az első hetekben a kisbaba szopásának hatására prolaktin termelődik, s minél magasabb a koncentrációja, annál több tej képződik. A prolaktinszint a szopás során az első korty után fél órával, illetve az éjszakai órákban a legmagasabb, ezért több okból is vétek kihagyni az éjszakai szoptatást. Egyrészt reggelig túltelítődhetnek a mellek, s könnyen tejpangás alakulhat ki, másrészt a tejtermelődés rendszeres, gyakori szoptatással fokozható leginkább.

A termelődő tejmennyiség alapvetően az igényekhez igazodik, ezért csupán szervezés és idő kérdése, hogy hármasikereket is saját tejével táplálja az anya.

A kezdeti időszakban, és tulajdonképpen az első hónapokban is lehetőleg kerülni kell, hogy a baba cumisüvegből kapjon enni. Vannak csecsemők, akiket megzavar az eltérő szopási technika, s ezért fokozatosan elfordulnak a szopástól. A zavarodott baba szoptatáskor sír, hátrafeszíti magát, kapkodja a fejét.

Érdekes módon más csecsemőknek sokszor az sem okoz problémát, ha több hetes üveges táplálás után kezdhetik csak meg a szopást. Mivel azonban előre nem lehet tudni, hogy a kisbaba melyik csoportba tartozik majd, jobb kerülni a felesleges kockázatot.

Fontos tudni, hogy mi történik olyankor, amikor a mellek túltelítődnek: ilyenkor a tejtermelődés leáll, és a magától kiváltódó tejleadó reflex segítségével valamennyi ürül is. Vagyis a szoptatások közötti idő nyújtásával nem érhetjük el azt, hogy addigra majd több tej álljon a baba rendelkezésére. A ki sem szopott anyatejjel nem lehet takarékoskodni, ez a módszer a tejmennyiség csökkenését eredményezi.

Fejni szabad, de nem kötelező. Valamilyen módszert érdemes a biztonság kedvéért elsajátítani, de a lényeg az, hogy a tej rendszeresen ürüljön a mellekből, mert csak így biztosítható újratermelődése.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top