“Most már tudom, hogy őt ilyennek kell elfogadni.”
„A Kismamában megjelent, alvászavarral kapcsolatos cikk elolvasása után vezetni kezdtem négy és fél hónapos fiam alvási rendjét. Ádám hamar megtanulta az éjszaka és a nappal közötti különbséget, de már születésétől kezdve rendkívül aktív, egész nap nagyon keveset alszik, átlagosan és összesen napi tizenkét órát. A cikkük azért is hasznos volt számomra, mivel környezetemben csak jól alvó babák vannak, és senki sem tud tanáccsal szolgálni. Mindenki csodálkozott azon, hogy a fiam sem autóban utazva, sem babakocsiban sétáltatva nem alszik el azonnal, illetve nagyon hamar felébred.
Ádám éjszaka többször felébred, külön szobában alszik a saját kiságyában. Csak akkor alszik el újra, ha bemegyek hozzá és a szájába teszem a cumiját. Kipróbáltam, hogy nem mentem be hozzá 8-10 percig, de ő egyre erőteljesebben sírt. A végén ugyanaz lett az eredmény: a cumival aludt el, azzal viszont szinte azonnal. Nem tudom, mit lehetne tenni, hogy éjszaka mindketten nyugodtan aludjunk.”
(Szilvia)
“Ha majd nagy lesz, úgyis külön akar aludni!”
“Az én gyerekem most tizenhárom hónapos, kiegyensúlyozott, nyugodt baba. Az első hónapokban kiságyban aludt, rendszeresen többször is felébredt, állandóan fáradt voltam, a baba pedig nyűgös. A második hónaptól mellettem alszik. Azóta is felébred egyszer-kétszer, de amint megkapja a mellemet, már alszik is tovább, reggelenként pedig kipihenten ébredünk.
A babának fontos az anya közelsége, hisz így érzi magát biztonságban. Sosem értettem, miért hagyja sok szülő külön szobában sírni a kisgyermekét. Talán mert így tartják helyesnek, vagy azt hiszik, hogy így kell? Én azért alszom együtt a babámmal, mert én szültem, az én gyermekem, hozzám ragaszkodik a legjobban. Nem akarom éjszakánként sem megfosztani a biztonság és szeretet érzésétől. Nyolc-tíz év múlva úgyis külön akar majd aludni. A páromnak is így jobb, mert három műszakban dolgozik, s így jobban ki tudja aludni magát a másik szobában.”
(Olga)
“Küzdelem az elalvással és a cumival”
“Rebeka az első napoktól kezdve rossz alvó volt. Sokszor felébredt éjszaka, és nehezen is aludt el, sokszor csak több órás küzdelem árán. Az első időkben rettenetesen kimerült voltam. Éjszakánként három órákat aludtam körülbelül négy részletben. A végén már rettegtem az estéktől, nyüszítettem a fáradtságtól és minden nap bőgve vártam a férjemet. A helyzet csak néhány hónap múlva javult, amikor feladva elveimet, babakocsiba tettem éjszakára, és amikor felébredt, akkor gyorsan ringattam egy kicsit, ettől aludt tovább. Aztán szülői ráhatásra áttettem a kiságyba, de akkor meg a cumira szokott rá, úgyhogy éjszakánként négy-ötször a cumit kellett visszatennem a szájába, magától nem aludt vissza.
Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy este etetés után könnyen elalszik ugyan, de éjszaka még többször is felébred, és én meg pakolom vissza a kiesett cumit a szájába. Most is gyakran előfordul, hogy nem alszik el így sem, ilyenkor magunk közé vesszük és reggelig így alszik. Szóval arra még csak vágyakozom, hogy végigaludjak egy éjszakát.”
(Hné M. K.)
“Kár ezt a csodás időszakot kiságyba erőltetéssel elrontani!”
„Tizennyolc évesen szültem első, harminchat évesen hatodik gyermekemet. Annak ellenére, hogy mindig nagyra tartom a védőnők, orvosok véleményét, egyetlen dologban nem adtam a szavukra, s ez az együttalvás kérdése volt, melyről jól tudtam, hogy ellenzik. A szülészetről hazaérve, első éjszakától velünk aludhattak a gyerkőcök, amikor csak igényelték. Éjszaka, ha felébredtek, és szopni akartak, mindig megengedtem. De ha csak cicizni volt kedvük, hogy megnyugodjanak, azt sem bántam soha.
Hihetetlenül csodás érzés volt – és az a mai napig is – mikor fürdetés után bebújok a pihe-puha kisbaba mellé. Imádom nézni, amint mohón szopik, és lassacskán, békésen elalszik. Éjszaka, ha felébred, kapaszkodik a hálóingembe, és fúrja a fejecskéjét a megszokott irányba. Szopi után alszik tovább. Tesszük mindezt villanykapcsolás, ágyból felkelés, zajcsapás nélkül. Sokak szerint egészségtelen az együttalvás, de szerintem épp ellenkezőleg, nagyon is jó mindannyiunknak. Kár ezt a csodás egy évet elrontani kiságyba erőltetéssel, sírással és persze reggeli morcossággal. A gyerekek úgyis jelzik, ha külön szeretnének aludni. Meg is teszik ezt egy és három éves koruk közt. persze vannak kivételek is.
A mi Zsuzsi lányunk öt éves volt, amikor az öcsikéje született. A terhességem alatt szépen átköltözött a saját ágyába. Amikor az öcsivel hazaérkeztünk a kórházból, és este magam mellé tettem, ő is rögvest megjelent. Természetesen az alvós maci, kutya és baba társaságában. Amikor a férjem is hazaért, az ágyunk igencsak szűknek bizonyult. Zsuzsi nem féltékenykedett, de az apukáját kisajátította, még éjszaka is. Ha a férjem már nem bírta, hogy lelóg az ágyról, morogva kicsit, de a matracra költözött.
Ha szerencséje volt, Zsuzsi nem vette észre, de ez volt a ritkábbik eset. Kislányom felnyalábolta alvós jószágait, és irány a matrac. Persze a kedvenceknek ott is kényelmes hely dukált, még ha az apa reggelre a szőnyegen találta is magát. Ezzel együtt sosem bántam meg, hogy így döntöttem. Ahhoz, hogy az együttalvás zökkenőmentesen megoldható legyen, két dologra szükség van. A legfontosabb egy megértő, türelmes, és ismét megértő férj. Enélkül hamar zátonyra fut a házasság, ezt tapasztalatból tudom. A másik egy széles, kényelmes ágy. És ne lepődjünk meg, ha évek múlva szombat-vasárnap kora reggel arra ébredünk, hogy fejtől, lábtól gyerekeket találunk az ágyban, akár tizennyolc éves, akár öt.
(Ács Gergely Erika, Füzesgyarmat)
Kedves, álmukból gyakran felriasztott szülők!
Ez a néhány levél, amit összeállításomba beválogattam, szinte minden elmondott már helyettem. Bevallom, kicsit elfogult vagyok. A mai napig is imádok együtt aludni a gyerekeimmel, bár ma már nem mindennapos vendégek. Mivel öten vagyunk, egyelőre ágy helyett összetolt matracokat használunk (sokszor ébredek két szétcsúszott matrac közt a szőnyegen, de én ott is remekül tudok aludni).
Legidősebb, ma már tizenkét éves fiam Ádámhoz és sok tízezer társához hasonlóan elég rossz alvó volt. Lehet, hogy nem is éltem volna túl a stresszt, ha hagyom az ágyában bömbölni, és nem szoptatom meg éjszaka is. Bár egyszer, nyolc hónapos korában megtettem. Nagyon fáradt voltam már, ezért dühömben átvittem egy távolabbi szobába, és az ágyába tettem. Én pedig mentem aludni. Ez éjjel háromkor történt.
Hajnali ötkor felriadtam, és távolból rettenetes sírást hallottam. Szegény Matyi üvöltött még mindig, immár két órája – iszonyú állapotban volt. Beszorult a kiságy rácsai közé, ott vergődött, és taknya, nyála összefolyt. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy türelmetlenségemben, ingerültségemben így visszaéltem a belém vetett bizalmával és tehetetlenségével. Alig tudtam megvigasztalni. Soha többé nem tettem ilyet sem vele, sem a testvéreivel. Ha akarnak, nálunk alhatnak. Hármuk közül Matyi a leggyakoribb vendégünk éjszaka, ő még most is rossz alvó.
