 |
Hihetetlenül csodás érzés volt – és az a mai napig is – mikor fürdetés után bebújok a pihe-puha kisbaba mellé. Imádom nézni, amint mohón szopik, és lassacskán, békésen elalszik. Éjszaka, ha felébred, kapaszkodik a hálóingembe, és fúrja a fejecskéjét a megszokott irányba. Szopi után alszik tovább. Tesszük mindezt villanykapcsolás, ágyból felkelés, zajcsapás nélkül.
Sokak szerint egészségtelen az együttalvás, de szerintem épp ellenkezőleg, nagyon is jó mindannyiunknak. Kár ezt a csodás egy évet elrontani kiságyba erőltetéssel, sírással és persze reggeli morcossággal. A gyerekek úgyis jelzik, ha külön szeretnének aludni. Meg is teszik ezt egy és három éves koruk közt. persze vannak kivételek is.
A mi Zsuzsi lányunk öt éves volt, amikor az öcsikéje született. A terhességem alatt szépen átköltözött a saját ágyába. Amikor az öcsivel hazaérkeztünk a kórházból, és este magam mellé tettem, ő is rögvest megjelent. Természetesen az alvós maci, kutya és baba társaságában.
 |
Ha szerencséje volt, Zsuzsi nem vette észre, de ez volt a ritkábbik eset. Kislányom felnyalábolta alvós jószágait, és irány a matrac. Persze a kedvenceknek ott is kényelmes hely dukált, még ha az apa reggelre a szőnyegen találta is magát. Ezzel együtt sosem bántam meg, hogy így döntöttem.
Ahhoz, hogy az együttalvás zökkenőmentesen megoldható legyen, két dologra szükség van. A legfontosabb egy megértő, türelmes, és ismét megértő férj. Enélkül hamar zátonyra fut a házasság, ezt tapasztalatból tudom. A másik egy széles, kényelmes ágy. És ne lepődjünk meg, ha évek múlva szombat-vasárnap kora reggel arra ébredünk, hogy fejtől, lábtól gyerekeket találunk az ágyban, akár tizennyolc éves, akár öt.
(Ács Gergely Erika, Füzesgyarmat)
