Bújócska minden korra

Tulajdonképpen ez az igazi játék: nem egy eszköz szórakoztatja a gyereket, hanem saját aktivitása – méghozzá mindig fejlettségi szintjének megfelelő formában. Szülő és gyerek egymás felé fordul, tekintetük összekapcsolódik a boldog egymásra találás pillanatában. Kimondatlanul is azt játsszuk el újra és újra: hiányzol nekem, nélküled rosszul érzem magam, boldog vagyok, hogy vagy nekem.

Sokszor véletlenül kezdődik a kukucskálás. A mama lehajolt a kiságy mellé és felemelkedve egymásra pillantottak a babával. Összehajtogatta a fürdőlepedőt és hirtelen felbukkant mögüle. Van, hogy elbújni sem szükséges ahhoz, hogy a baba nevessen, ha rápillantunk.


Türelmetlenül várják, hogy megtaláljuk őket

Kezdetben persze a szülők a játék aktív résztvevői, a baba csak néz nagy szemekkel, ha eltűnt a mama, és boldog mosollyal nyugtázza megjelenését. A kis kúszó-mászó aztán már az ajtó mögött eltűnő mama nyomába ered. Benéz az ágy alá, ha begurult a labda.





Kb. kilenc hónapos kortól tudja a csecsemő, hogy nem szűnt meg örökre az, ami a szeme elől eltűnik. Keresi az elgurult labdát, a lakásban jövő-menő mamát, mint az árnyék nyomában van és elkeseredetten sír, ha lemarad mögötte.

A bújócska ekkor még helyhez kötöttebb játék: nem kell elmennünk ahhoz, hogy elbújjunk előle, elegendő, ha egy kendővel vagy újsággal betakarjuk arcunkat. A baba újra meg újra elkomorult képpel néz utánunk és kitörő örömmel fogadja felbukkanásunkat. Hasonlóan azt hiszi, hogy “elbújt” előlünk, ha ő nem lát minket. Fejére húzza a takaróját vagy szemére a sapkáját és közli: eltűnt, hol?

Később egyre ötletesebb lesz, hova bújjon. Először persze mindig ugyanarra a helyre bújik, és nem érti, hogy minden testrészét el kell takarnia. Amikor bebújik az ajtó mögé, arccal a fal felé fordul, hogy ne lásson ki. Csak fokozatosan érti meg, hogy ő láthat ugyan minket, ha számunkra láthatatlan helyen van. Nem is bírja ki sokáig rejtekhelyén csöndben és mozdulatlanul. Neki az a fontos, hogy megtaláljuk és örvendezhessen. Még ha látjuk is, tegyünk néhány kört a szobában, keressük fennhangon: hová is lehetett? Nézzünk be tévedésből egy-két búvóhelyre, és szóljunk aggodalmas hangon, mintha már izgulnánk eltűnése miatt.


Kuckóba bújnak a felnőttek elől





Újabb fejlődési szint, amikor a kisgyerek akar megkeresni minket. Feltétlenül adjunk ki hangot, hogy tájékozódni tudjon, még így is tétován járkál. Tanácstalanságán látszik, mennyire komoly számára ez a játék: ő valóban elhagyatott nélkülünk, neki tényleg össze kell szednie bátorságát abban a helyzetben, ha szülei elhagyták. Soha ne ugorjunk elő váratlanul, csak sokkal nagyobb gyerekek élvezik, ha megijesztik őket.

A bújócskának újabb variációja, ha a kisgyerek a takaró alá bújik, vagy párnákból, székekből kis kuckót torlaszol el magának. Ezt a játékot különösen kettesben élvezik. Már magabiztosan próbálgatják, hogyan boldogulnak szülők nélkül. Babákkal, képeskönyvekkel berendezik kuckójukat, ahova a felnőttek csak vendégségbe jöhetnek.


A bújócska egyre kalandosabbá válik





No és mi van, ha egy terebélyes fa körül kergetőzünk? Ugyancsak meglepett képet vág a kisgyerek, ha egyszer nem talál minket ott, ahol várta. Annál kitörőbb öröme, amikor az ellenkező oldalról belénk botlik.

Hengerítsünk össze egy szivacsmatracot és kukucskáljunk be az alagút egyik végén. Ugyanezt megtehetjük egy nagy kartondobozzal is. A kicsik szeretnek bemászni, bebújni az ilyen titokzatos, sötét helyekre. Akármit is találunk ki, mindig figyeljünk a kicsi jelzéseire. Arckifejezése egyértelműen elárulja, hogy élvezi-e az izgalmas játékot vagy komolyan fél. Soha ne kényszerítsünk rá olyasmit, amiben nem leli örömét.