A mai kispapák többsége buzgón kiveszi a részét a kisbaba gondozásából is: pelenkáznak, cumiztatnak, fürdetnek, sétálgatnak a babával. Így hamar kialakul közöttük a jó kapcsolat, már a négy-öt hónapos kicsi is örömmel fordul apja felé, ha a kiságyhoz közelít.
Nyolc-kilenc hónaposan pedig maga kezdeményezi a játékot: kiterjesztett karokkal rúgkapál, amíg a papa fel nem veszi. Persze csak akkor, ha az apa kezdettől fogva rendszeresen foglalkozik a kisbabával.
Pszichológusok megfigyelték, hogy az apa másként közelít a kicsihez, mint az anya – ám a babák ezt egy csöppet sem bánják. Míg a mama óvatosan megmutatja a játékot a gyereknek, a papa a babával együtt fejest ugrik az újabb mókába. Nála soha nem lehet egészen pontosan tudni, mi fog következni. És éppen ez az izgalmas, éppen ezt szeretik a kicsik a papában.
A belső feszültség megnő a babában, amikor apja feldobja a levegőbe, amikor pedig elkapja, megkönnyebbül a kicsi, élvezi a megnyugtató, erős karokat. Ez a hullámzás az, ami olyan magávalragadó a papa játékaiban és ez a megnyugvás az, ami olyan gyönyörű érzés az izgalmas játék után. Ám csak az a baba élvezi ezt, aki jól ismeri a papa temperamentumát. Ha ők ketten jól összeszokott párosként hancúroznak, nem baj, ha kicsit szúrós a papa puszija, megszorít a keze és félrecsúszik a pelenka.
Minél többször átélte a kicsi, hogy ég és föld között lebegve is biztonságban van, mert a papa elkapja majd, annál inkább élvezi az ilyen mamákat és nagymamákat ijesztgető játékokat. Tőlük gyengédséget, lassú, finom mozdulatokat vár a baba, apjától örömmel veszi az élénkebb játékokat is.
