Homokozó, kismotor, labda, cumisüveg – mi maradt otthon?
Két egymással ellentétes szempontot kell egyensúlyba hoznunk: minél kisebb csomaggal szeretnénk menni, de a játszótéren sem hiányozhat semmi. Mit vigyünk feltétlenül magunkkal?
Biztosan szomjas lesz a kicsi, ezért innivalóról gondoskodjunk. Előfordulhat, hogy bekakil, leönti magát, sárba esik, erre az esetre egy váltás ruhát, pelenkát gyömöszöljünk be a hátizsák aljába. Ha hosszabb ideig maradunk, biztosan jól jön egy kis gyümölcs.
Nem szükséges sok játékot kivinnünk, mert a gyerekek úgyis kölcsönkérik egymástól, hiszen a másiké mindig érdekesebb. Inkább olyasmit vigyünk a szabadba, amivel a szobában nem tud játszani, például labdát, kismotort, homokozókészletet.
Mérlegeljük, hogy kivisszük-e a nagy becsben tartott játékokat a játszótérre, hiszen előfordulhat, hogy elvesznek, tönkremennek. Ha viszont otthon, szekrénybe zárva tároljuk, nem sok öröme telik benne a gyereknek.
A legtöbb kismama egy-három órát tölt rendszeresen gyermekével a játszótéren. Ha ezt a programot a napnak mindig ugyanarra a szakára időzítjük, könnyebb lesz szervezni, tervezni a nap hátralevő részét és az egyéb tennivalókat.
Ennyi idő alatt sokféle tevékenységre jut idő, kellemesen el is fárad a kicsi. Kevésbé szerencsés vásárlással egybekötni, vagy egyéb jövet-menetbe iktatni a játszóteret. Így biztosan számíthatunk nyafogásra hazainduláskor, a gyerek ugyanis – jogosan – úgy érzi, nem játszhatott eleget.
Ne azért menjünk ki a játszótérre, mert ott nem kell foglalkozni a gyerekkel és egy kicsit lazíthatunk. Érezzük magunkat jól – a kicsivel együtt. Mutassuk meg, hogyan kell formát készíteni, gombócot gyúrni, várat építeni, tortát sütni.
Találjunk ki újabb játéklehetőségeket. Nyáron engedjük sarazni, ha van vízcsap a játszótéren. Sok pancsolós játékot kipróbálhat, ami a lakásban nagy maszatolással járna. A játszótéren szövődnek az első baráti kapcsolatok.
• Kavicsból, botocskákból rakjunk ki pont-pont-vesszőcske emberkét.
• Rajzoljunk egy bottal a földre emberkét, cicát, virágot.
• Vigyünk színes krétát magunkkal, rajzolgassunk az aszfaltra.
• Rajzoljuk fel kedvenc mesehőseit és mondjuk el hozzá a mesét.
• Dugjuk el a homokba egy játékszerét és keressük meg együtt.
• Temessük be a lábunk fejét, majd varázsoljuk elő.
• Játsszunk kukucskálósat, bújócskát a vastagabb fák mögött.
• Fújjunk szappanbuborékot.